A program feltételeinek a fővárosban eladásra kínált újépítésű ingatlanok ötöde felel meg, vidéken ennél sokkal kedvezőbbek az arányok. A számokat látva nem csoda, hogy a kereslet növekedésével számoló beruházók azokra a területekre összpontosítanak, ahol a várhatóan erősödő versenyben és a megadott költségkereten belül maradva tudják biztosítani a jövedelmezőséget a vevők által elvárt és a hatóságok és a jogszabályok által megkövetelt minőséget. Ez komoly lehetőség, de egyben kihívás is a gondokkal küszködő építőiparnak. Nemcsak nálunk, hanem világszerte.
Kihívások és megoldások
A PlanRadar 17 országban, köztük Magyarországon végzett kutatást a lakóingingatlanok építésével foglalkozó ágazat számos szereplőjének bevonásával, hogy felmérje a problémákat, valamint a megoldási lehetőségeket.
Kapcsolódó
A válaszadók döntő többsége, 80 százaléka számolt be az alapanyag és munkabérköltségek növekedéséről, háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a legfőbb gondként megjelölt (szakképzett) munkaerőhiány késéseket okoz a projektek megvalósításában, 40 százalékuk szerint bürokratikus akadályok nehezítik a munkájukat, harmaduknak pedig a finanszírozás jelent komoly kihívást.
Az biztató, hogy a kutatásban részt vevők háromnegyede stagnáló vagy erősödő keresletet tapasztalt, több mint 50 százalékuk tudatosan keresi a növekedési lehetőségeket, kétharmaduk egyetért azzal, hogy a technológiai fejlesztések növelik a hatékonyságot és javítják a jövedelmezőséget.
„Egyre többen ismerik fel, hogy a korszerű digitális platformok használata megkönnyíti a beruházás minden fázisának naprakész nyomon követését. Megakadályozza egyebek között a szigorú költségkeretek túllépését, a határidők csúszását, miközben az ellenőrzések hatékonyságának növelésével jelentősen csökkenti az utómunkákat, így biztosítva a beruházóknak, kivitelezőknek, vevőknek egyaránt fontos minőséget” – mondja Borbély Csaba, a PlanRadar magyarországi menedzsere.
A magyar kormány azzal is megkönnyítette a beruházók dolgát, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősíti azokat az ingatlanfejlesztéseket, amelyek legalább 250 lakásból állnak, és ezek legalább 70 százaléka teljesíti az Otthon Start feltételeit, ami azt jelenti, hogy egyszerűbben, gyorsabban kaphatják meg az építési engedélyt.
A minőségben azonban nincs engedmény, a cél az, hogy korszerű, fenntartható otthonok épüljenek, amelyek száma a következő öt évben az előzetes várakozások szerint az 50 ezret is elérheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye