Az Európai Bizottság márciusi építőipari felmérése szerint az anyag- és géphiány a legtöbb Euroconstruct országban visszafogott maradt. Ez éppen a 2021-2022-es időszak ellentéte, amikor az anyaghiány Európa-szerte ugrásszerűen megnőtt. Az ellátási láncban sincs még zavar.
Ugyanakkor 2022 megmutatta, hogy az ilyen zavarok több hónapos késéssel is jelentkezhetnek, amint a megemelkedett energiaárak kifejtik a hatásukat, írja helyzetértékelésében Michael Klien, az Euroconstruct osztrák elemzője.
Az árvárakozások kezdenek megfordulni
Az Európai Bizottság ugyanezen felmérésből kiderül, hogy az építőipari cégek az új energiakörnyezetet még nem építették be az értékesítési árvárakozásokba. A legtöbb országban továbbra is visszafogottak az árvárakozások, ugyanakkor a vállalatok elkezdtek átárazni, és az elkövetkező hónapokban szélesebb körű kiigazítás következhet az európai piacokon.
Idén márciusban a Brent nyersolaj hónap eleji ára átlagosan USD 98/hordó körül alakult, majdnem annyi mint a 2022-es USD 99/hordó átlag, és jóval több mint a 2025 végi USD 62/hordó. Az árlendület még nagyobb, mint 2022-ben.
Két fontos körülmény miatt azonban most más a helyzet, mint 2022-ben. Az első ilyen a földgázár, mely sokkal fontosabb az alapvető építőanyagok (cement, tégla, üveggyártás) szempontjából. A gáz ára továbbra is 40 EUR/MWh körüli, az idén márciusban tapasztalt rövid csúcs után, és ez a 2022-es válságszint töredéke (csúcs: 339 EUR/MWh, éves átlag: 133 EUR/MWh).
Amíg a gázpiacok viszonylag nyugodtak maradnak, az építőanyagárakra való áthárítás sokkal korlátozottabb lesz, mint 2022-ben. Másodszor, az olaj határidős görbéje azt mutatja, hogy a piacok a jelenlegi áremelkedést átmenetinek tekintik, magyarázza a szakértő.
Bár a Hormuz-sokk valós, és már látható az energiaárakban, de strukturálisan eltér a 2022-es ukrán válságtól. A döntő változó a földgáz lesz: ha a gázárak elkezdik követni az olajárak emelkedését, az építőiparnak fel kell készülnie a 2022-es költségspirál megismétlődésére.
A határidős árak egyelőre egy visszafogott, átmeneti krízisre utalnak. Ennek ellenére az elkövetkező hónapokban az energiaár-sokk elkezdhet majd megjelenni az európai építőipari árakban.
