Az építőanyagok árai elérték a mélypontjukat, és érdemes kihasználni, hogy a beruházások visszaesése miatt könnyebb szakembert találni az építkezésekhez – szerepel az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közleményében.
Az ingatlan.com pedig mindeközben arról ír, hogy a tavalyi csaknem 130 ezerről idén 110 ezerre esik vissza az adásvételek száma. Hozzátették ugyanakkor, hogy a lakóingatlan-hirdetések nem estek vissza jelentősen, helyenként még bővült is a kínálat, és alighanem vevők is lennének, de egyelőre a gazdasági feltétek javulására várnak. A döntésüket megkönnyítheti, hogy idén országos átlagban gyakorlatilag megállt a drágulás, míg az előző évben 20 százalékkal nőttek az árak.
Az ÉVOSZ a hitellehetőségek javulása és támogatások emelkedése miatt is nagyobb forgalmat vár. Az infláció mérséklődésével a banki kamatok csökkenni fognak, ezért jövőre jobb feltételekkel lehet majd hitelhez jutni. Kedvez az ingatlanpiacnak a kedvezményes lakásáfa meghosszabbítása, valamint a csok plusz bevezetése, amely banki becslések alapján a következő 3 évben csaknem 400 milliárd forint hitelkihelyezést eredményezhet.
Az ingatlan.com a falusi csoktól is a piac élénkülését várja, a januártól emelkedő támogatás a vidéki településeken akár nagyobb mértékű áremelkedést okozhat az előrejelzésük szerint.
A Várnegyedben és a Belvárosban a legjobb élni
A lista összeállítása során a szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontból lényeges mutatószámait vették alapul. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
