Zumbok Ferenc, a Várkert Bazár felújításával és a Várnegyed hosszú távú fejlesztésével megbízott kormánybiztos szerdán a helyszínen tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a Honvéd Főparancsnokság egykori épületének rekonstrukciója a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztésének keretében valósul meg - közölte az MTI. Az épület megmaradt torzóját oly módon kívánják visszakapcsolni a Várnegyed vérkeringésébe, hogy az épületet különböző kulturális és turisztikai feladatokkal ruházzák fel.
Az épület végleges funkciója még nem dőlt el, ezért az előreláthatólag a jövő év elején megkezdődő munkálatok elsősorban az állagmegóvásra koncentrálnak. A felújítás főbb lépései az állagmegőrző munkálatokon túl a szabad átjárás biztosítása a Várba a korábban befalazott nyugati kapu megnyitásával, valamint az épület központi elemeként szolgáló, loggiával bővített négyzetes udvar használhatóvá tétele.
Az épület rehabilitációjával párhuzamosan zajlik a Budai Várnegyed egészének kulturális fellendítése, a Várkert Bazár megújítása, amely fejlesztések egy komplex, tartalmilag szervesen összekapcsolódó koncepció mentén valósulnak meg. A 697,7 millió forintnyi felújításra szánt keretről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható.
