Az eddigi hat hónap helyett már három hónapnyi közös tartozás esetén jelzálogot lehet majd bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal - egyebek mellett ezt tartalmazza a társasházi törvény módosítása, amelyet Matolcsy György gazdasági miniszter terjesztett a parlament elé pénteken.
A közös tartozás miatti jelzálog bejegyzés három hónaponként megismételhető.
A társasház szervezeti és működési szabályzata megtilthatja azt, hogy a külön tulajdonban álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségben meghatározott tevékenységet folytassanak. A tiltott körbe tartozik a szerencsejáték, a szexuális és erotikus szolgáltatás, illetve az ilyen segédeszközök árusítása. A helyi önkormányzat pedig rendeletben határozhatja meg az ilyen helyiségek kereskedelmi szempontú használatának - illetve a használat megváltoztatásának - a módját, feltételeit.
A gazdasági ellenőrzést segítő személy alkalmazása magasabb feltételhez kötött a módosításban. Jelenleg ötven lakás és évi tízmilliós pénzforgalom kell hozzá. A módosítás a forgalmi küszöböt húszmillió forintra emeli.
