A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Két eredménytelen forduló után újra meghirdették a Népfürdő utca, a Duna, a Viza utca, és a Dráva utca által határolt, mintegy 10 ezer négyzetméteres, összesen 30 ezer négyzetméter szintterület beépítését lehetővé tevő ingatlant, a korábbi kerületi szabályozási terv változatlanul hagyásával.
Eszerint továbbra is csak szállodát, irodaházat és szolgáltató létesítmények megvalósítását engedélyezik a közvetlen Duna-parti ingatlanra, a lakásépítést nem támogatják.
A vevő - vagy vevők - számára változatlan az infrastruktúra-kiépítési kötelezettség, vagyis ki kell alakítaniuk a Népfürdő utca adott szakaszát és a rakparti utat, valamint parkosítaniuk kell az épületek között.
A három ingatlan együttes induló ára 4,2 milliárd forint, a beépítés határideje 2015. A Duna-parti telekcsoporton kívül további 1,5-2 milliárd forint értékű területet - zömmel angyalföldi foghíjtelkeket - dobnak piacra a képviselő-testület múlt heti döntése értelmében.
A főépítész elmondta: az irodafejlesztők újra mozgolódnak a kerületben a Dózsa György út, a Váci út és a Róbert Károly körút környékén, bár a legtöbben a terveiket nem viszik el az engedélyezési szakaszig.
Azért akadnak kivételek, a Váci út, Föveny utca sarkán az idén kapott engedélyt három nagy épületre egy belga irodaház-fejlesztő, már le is bontotta a telken álló régi épületet, az Elzett korábbi irodaházát. Kereskedelmi, szállodai és irodai funkcióra készítettek terveket a Róbert Károly körút, Lehet út, Mohács utca sarkán fekvő területre is.
Tervezési fázisban van a Fáy utcai egykori kínai piac ingatlana, amelyet egy magyarországi bejegyzésű irodafejlesztő vásárolt meg, talán jövőre elindul egy többszintes üzletház építése. Zajlik a kerületi közösségi ház kivitelezése, a 3,5 milliárdos projekt már "kinőtt" a földből, a megnyitót év végére tervezik. Végleg elszállni látasznak ugyanakkor a Duna Plaza mögötti, Budapest 360 fok lakópark nagyszabású tervei. A finanszírozás befagyása és a piac leállása hazautazásra kényszerítette a fejlesztőt.
Az Árpád híd lábához megálmodott városközpont-beruházással sem történik már semmi érdemleges ebben az évben - mondta Arató.
