BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Golfpálya is lesz Bezenyén

Sokévi huzavona után úgy tűnik, még az idén elkezdődhet a bezenyei kaszinóváros első ütemének építése. A központi kaszinón kívül a mintegy 180 milliárd forintos beruházás része lesz egy hetvennyolc méter magas, 316 szobás luxusszálloda, egy golf-, sőt egy autóverseny-pálya is.

2008. június 16. hétfő, 15:16

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a nyár végéig megkapják a jogerős építési engedélyt, az Eurovegas Hungary Zrt. októberben hozzákezd a bezenyei kaszinóváros felépítéséhez - közölte Alfred Supersberger, a cég projektfejlesztési igazgatója. A több mint 700 millió eurós (nagyjából 180 milliárd forint) beruházás kiviteli tervei elkészültek, a bezenyei önkormányzat pedig vállalta, hogy július végéig módosítja a település rendezési tervét. Supersberger hozzátette, tisztázódtak az óriásberuházás finanszírozási feltételei is. A beruházók a Credit Swiss-szel működnek együtt.

A terveket egy amerikai, osztrák és magyar szakemberekből álló csapat készítette el. A gigaberuházás többévi huzavona után, az elmúlt év novemberében azt követően gyorsult fel, hogy az Eurovegas tulajdonosai úgy döntöttek, nem kísérleteznek tovább idegen befektetők bevonásával, hanem a teljes programot maguk valósítják meg. (Korábban egy Szingapúrban koncessziós jogot nyert amerikai, 2007 augusztusában pedig James Packer ausztrál befektető lépett vissza.) Az ingatlanfejlesztés első - 2010 őszéig megvalósuló - ütemében a 350 hektáros területen felépül az a központi kaszinó, amelyben 1500 nyerőgép, száz rulett-, póker- és blackjack-asztal kap helyet.

A komplexum része lesz egy négyezer személyes konferencia-központ, valamint több étterem és bár is. Szintén az első ütemben szeretnék tető alá hozni a hetvennyolc méter magas, 316 szobás, rendkívül látványos luxusszállodát, a hozzá tartozó wellnessközponttal együtt. A terület feltárása, sőt az infrastruktúra kiépítésének előkészítése már elkezdődött. A várhatóan 2011-ben induló második ütemben többek között még egy kaszinó, luxusapartmanok, golf- és autóversenypálya is épül. A projektfejlesztési igazgató elmondta: a második ütem megvalósítása során a Bezenyét Hegyeshalommal összekötő út nyomvonalát is módosítani kell. Az Eurovegas a teljes program befejezését követően csaknem kétezer-ötszáz dolgozót foglalkoztat majd. A társaság - kaszinónként, évente - 1,07 milliárd forint koncessziós díjat fog fizetni a magyar államnak.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet