Egyre szomorúbb a helyzet a kedvelt lengyel városban. Zakopane lakói mind gyakrabban panaszkodnak a zajra, a tömegre és a forgalmi dugókra, amelyet a látogatók özöne okoz a festői fekvésű településen. De nem csak emiatt jelentenek rémálmot különösen a hosszú hétvégék az ott élőknek: végtelen szemét árasztja el egy-egy roham után a várost. 

A helyzet odáig fajult, hogy egy helyi lakos most képekkel illusztrálta a turistainvázió miatt kialakult helyzetet. A Tygodnik Podhalański lapnak írt levelében számos fotón mutatta be, milyen állapotokat hagynak maguk után a turisták

főleg egy hosszú hétvége után a színültig teli kukák és a járdákon szétszórt hulladék miatt Zakopane leginkább egy szeméttelephez hasonlít.

„Este kérem, sétáljon egyet a Gubałówkától, az alsó Krupówkitól, a Piłsudskiegón át egészen Kuźnicéig. Én minden nap ezt az utat teszem meg kerékpáron. Nagyon szomorú látni, hogy a városom tele van szeméttel. Ugyanaz a szeméttelep minden este" - idézte az olvasó levelét  az Onet lengyel portál.

Voltak ugyanakkor, akik nem osztották a helyi polgár azon véleményét, hogy ezt a helyzetet a turisták idézik elő. Többen rámutattak, hogy szerintük mindez a város, a hatóságok hibája, amiért nem ürítik kellő gyakorisággal a kukákat.

„A szemeteseket túl ritkán ürítik és azok túl kicsik. Ráadásul túl kevés van belőlük egy ilyen látogatott turisztikai városhoz képest” – írta egy olvasó.

De nem csak Zakopanénak kezd elege lenni a turistákból. A napokban egy, a népszerű tengerparti városban, Gdanskban élő olvasó panaszolta a portálnak, hogy a hosszú hétvégék kész rémálmot jelentenek számára a tömeg, a sorban állás és a zaj miatt.

Így néz ki a gyakorlatban egy éjszakai alkoholtilalom, Zakopanéban nagy is a botrány

A részegeskedő, és az alkoholtól magukat erősnek érző vendégektől akarták megszabadítani a magyarok körében is népszerű turistaparadicsomot. Csak hát az új regula a kulturált szeszfogyasztóknál sem aratott osztatlan sikert, mondván „az ember mégsem teve, hogy szomjazzon”. Ráadásul egyesek még többet isznak, és persze ugyanúgy verekednek. >>>