Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusnak nem lesz számottevő hatása a világkereskedelemre, ha a világ többi része együttműködik egymással – mondta Ralph Ossa, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezető közgazdásza a német Bayerischer Rundfunk hírcsatornának.
Ralph Ossa úgy látja, hogy az amerikai kormány vámpolitikája ébresztőt jelent ugyan Európának és a világnak, de
bármilyen fontos is az Egyesült Államok, a globális importnak csak 13 százalékát adja, vagyis a behozatal 87 százaléka a világ többi részén zajlik
– mondta Ossa a Bayerischer Rundfunk állomásnak. „Ezért fontos, hogy ezt most megvédjük, és pontosan ez a fontos Európa számára is, mert Amerikába – természetesen – akarunk exportálni, de fontos, hogy a világ többi része összetartson”.
A WTO vezető közgazdásza szerint a kereskedelmi forgalom visszaesése Észak-Amerikában, azaz az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban lesz a legnagyobb. "Ott már most is óriási a hatás" – mondta.
Véleménye szerint most a kereskedelmi áramlatok átirányítása a legfontosabb szempont:
Kína valószínűleg sok olyan árut szállít majd Európába, amelyet egyébként az Egyesült Államokba exportált volna.
„Úgy gondolom, most kulcsfontosságú, hogy ezeket az átirányítási hatásokat együttműködő módon kezeljük, hogy ez a konfliktus ne eszkalálódjon tovább” – mutatott rá.
A WTO arra számít, hogy az Európába irányuló kínai export idén 6 százalékkal nő. Másrészt új exportlehetőségek nyílnak meg az európai cégek előtt az Egyesült Államok felé, ha az Kínából jelentősen kevesebb textíliát, ruházati cikket és elektromos készüléket importál.
A WTO azt feltételezi, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kereskedelem bő 80 százalékkal esik majd vissza – mondta Ossa. „Ez azért nem lesz olyan jelentős hatással a világkereskedelemre, mert Kína és az Egyesült Államok, vagyis a két ország közötti kétoldalú kereskedelem a világkereskedelemnek csak mintegy 3 százalékát teszi ki”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz