Hatályba léptek pénteken az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) egy esetleges pandémiára vonatkozó aktualizált előírásai, amelyekkel az ENSZ reményei szerint hatékonyabban lehet majd megakadályozni és kezelni a betegségek határokon való átterjedését.
Az új rendelkezések szerint a WHO legmagasabb szintű riasztásként pandémiás szükséghelyzetet hirdethet abban az esetben, ha a világban felbukkan egy olyan vírus, amely országról országra terjedhet, és várhatóan súlyosan megterheli az egészségügyi rendszereket, illetve komoly társadalmi és gazdasági következményekkel is jár, és úgy ítélik meg, hogy összehangolt nemzetközi reagálásra lenne szükség.
Járványügyi kényszerintézkedéseket, például zárlatokat vagy oltási kötelezettséget a szervezet a jövőben sem rendelhet el, ezek a lépések továbbra is az egyes országok hatáskörében maradnak.
A WHO azonban azt szorgalmazza, hogy minden ország helyezzen nagyobb hangsúlyt a kórokozók korai felismerésére, és ennek érdekében javasolja, hogy ezzel mindenhol külön hatóság foglalkozzon. Külön figyelmet kell fordítani arra is, hogy fellépjenek a betegségekkel és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos hamis információk ellen.
A WHO hangsúlyozza, hogy válsághelyzetben a szervezet főigazgatója az aktualizált pandémiás előírások értelmében is kizárólag ajánlásokat fogalmazhat meg, amelyekkel az egyes országok belátásuk szerint élhetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
Rendkívüli időpontban érkezik a nyugdíj decemberben: itt a pontos dátum
Bejelentést tett a MÁV: sok utast váratlanul érhet, ami hamarosan jön
„Csak egy kis visszalépés”: Trump több mint kétszáz intézkedését vonta vissza, ez sok mindent megváltoztat
Ennyi volt: drasztikus leépítésre kényszerül Európában a népszerű autógyártó
Két részre szakad az ország, el sem hiszi, hogy a másik oldalon mi a helyzet
Orbán Viktor: Most nem akarnak békét kötni a háborúzó felek
Elképesztő láz tört ki az AI miatt, egy új forradalom küszöbén állunk
Baljós jóslat érkezett: ők félthetik leginkább az állásukat