A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közzétette a tiltott anyagok és módszerek nemrég jóváhagyott listáját, amely a jövő év elején lép hatályba. A szervezet honlapján megjelent jegyzéket ismertetve a WADA hangsúlyozza a főbb módosítások megismerésének fontosságát, hogy az érintettek elkerüljék a tiltott anyagok és módszerek véletlen használatát.
A jelentősebb változások között szerepel
- számos hormon- és metabolikus modulátor feketelistázása, amelyek táplálék-kiegészítőkben találhatók.
- A tiltott módszerekhez egy új szakaszt adtak hozzá a szén-monoxid nem diagnosztikai célú felhasználásáról,
- valamint a normál vagy genetikailag módosított sejtek használatára vonatkozó meglévő tilalomhoz a sejtkomponensek esetében.
Ahhoz, hogy egy anyag vagy módszer felkerüljön a tiltólistára, meg kell állapítani, hogy megfelel-e a következő három kritérium közül legalább kettőnek:
- potenciálisan fokozhatja a sportteljesítményt,
- tényleges vagy potenciális egészségügyi kockázatot jelent a sportolókra nézve,
- vagy sérti a sport szellemiségét.
A dokumentumot rendre három hónappal a hatálybalépése előtt teszik közzé, hogy a sportolók, edzők, orvosok és más érdekelt felek megismerkedhessenek a módosításokkal. Végső soron a sportolók felelősek a szervezetükben talált tiltott anyagokért és a tiltott módszerek használatáért.
A WADA felhívja az érintettek figyelmét, hogy ha bármilyen kétség merül fel egy anyag vagy módszer státuszával kapcsolatban, fontos, hogy tanácsért forduljanak a megfelelő - nemzetközi vagy nemzeti – doppingellenes szervezethez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon