A gazdák tiltakozása következtében a kelet-fríziai Emdenben található Volkswagen-gyár termelése befejeződött – mondta a VW szóvivője. Az üzemhez vezető útvonalakat a gazdák elzárták. A leállás a belső égésű motoros modellek gyártását érinti, az elektromos autók gyártása a tervek szerint jövő héten indul újra. Azt nem tudni, hogy pontosan hány alkalmazottat érintett a kiesés.
Lipcsében a csúcsforgalomra nagymértékben hatással vannak a gazdák tiltakozásai – írja a Leipziger Volkszeitung. Egyelőre nem tudni, hogy a BMW és a Porsche ottani gyárainak termelését ez milyen mértékben érinti. A stuttgarti Mercedesnél eddig nem volt probléma. Az Automobilwoche kérdésére az Opel elmondta, hogy a tiltakozásoknak náluk még nincs hatása a termelésre.
A gazdák országszerte tiltakozásba kezdtek, ami elsősorban a közlekedésben okozott fennakadásokat. Felháborodásukat az okozta, hogy kormány olyan támogatásokat törölt el, mint a mezőgazdasági gázolaj alacsonyabb adója. A kormány közben a tervek egy részét már visszavonta.
Utcára vitték a vidéki gazdák a szövetségi kormánnyal kapcsolatos csalódottságukat és minden idők legnagyobb tüntetésébe kezdtek hétfőn. Országszerte több ezren tiltakoznak a héten a 2024-re tervezett megszorítások miatt, amely akár a Scholz-kabinet bukásához is vezethet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát