Mint akkor korábban mi is írtunk, elfogadta a budapesti villamosok gyorsításáról szóló javaslatot a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottság, az ezt övező konkrét tervek kidolgozására májusig szól a határidő.
A villamosok jelenlegi sebességhatára egységesen 50 km/h, ám az új KRESZ tervezete ezt zárt pályán 70 km/h-ra emelné.
Ezzel a magyar villamosközlekedés szabályozási szinten hasonlóvá válna a cseh és lengyel villamosüzemekhez, ahol hasonló sebesség a jellemző.
A Totalcar szerint azonban ez nem ilyen egyszerű: a budapesti hálózat ugyanis alapvetően pályaszempontból alkalmas is lehetne a 70 km/h-s sebességre, ám jelen állás szerint
a felsővezeték nem valószínű, hogy tartósan bírná a sebességnövekedést, így azon a fronton komoly átépítéseket kellene betervezni.
A villamosközlekedést jelenleg jópár dolog lassítja. A váltókon és bizonyos ívekben (kanyarokban) csak gyors sétatempóban haladhatnak a járművek, továbbá a váltók kezelése sem mindig egyszerű a járművezető számára. A leglátványosabb lassító tényező azonban a megállókiosztás. A villamosvonalak megállókiosztásukban a buszvonalak tervezési elvét követik, azaz a megállók jellemző távolsága 300 és 500 méter között változik. Amennyiben már csak a párhuzamos buszközlekedéssel rendelkező vonalak esetében vizsgálnánk felül
a megállókiosztást és a távolságokat megpróbálnánk megduplázni, sokkal versenyképesebb eljutási idők érhetőek el a főbb csomópontok és a sűrűn lakott területek között.
A villamosvonalak gyorsvasútként történő fejlesztése egy a metró, HÉV vagy elővárosi vasútfejlesztéseknél sokkal költséghatékonyabb módja a kötöttpályás közlekedés eljuttatásának bizonyos sűrűn lakott, de a hálózatba rosszul bekapcsolt területeken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste