A pénzügyminiszter, aki az ülésen az EU Tanács elnöksége képviseletében vett részt, hangsúlyozta: a G20 pénzügyminiszterek és jegybankelnökök elfogadták a nemzetközi fejlesztési bankok fejlesztését célzó három pilléres javaslat ütemtervét.
Varga Mihály elmondta, hogy a multilaterális fejlesztési bankoknak:
- bővíteniük kell finanszírozási kapacitásukat, miközben biztosítják hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságukat,
- második pillérként hozzáférhetőbbé kell tenniük finanszírozási és tanácsadói szolgáltatásaikat, fokozniuk kell a magántőke és a hazai források mozgósítását,
- a harmadik pillér a hatékonyság növelésére irányul, amelynek egyik eszköze a földrajzi elosztottság növelése és a helyi igények jobb megismerése.
Az ülésen megvitatták a globális pénzügyi szektort érintő kihívásokat is.
Ezzel összefüggésben a pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború veszélyeztette a pénzügyi stabilitást, azonban a nemzetközi pénzügyi rendszer ellenállónak bizonyult. Ennek a stabilitásnak a megőrzését segítheti a határokon átnyúló kifizetések fejlesztése, a digitális innovációk szabályozása és a pénzügyi integráció – sorolta Varga Mihály.
A gyorsfizetési rendszerek fejlesztésével javul a kifizetések hatékonysága, a G20 célja pedig az olcsóbb és gyorsabb határokon átnyúló kifizetések elérése.
Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a digitális innovációk új kihívásokat és lehetőségeket kínálnak. A kriptoeszközök rendszerszintű kockázatokat jelentenek a hagyományos pénzügyi rendszerekkel való összefonódásuk miatt, ezért a G20 elkötelezte magát a kriptoeszközökkel kapcsolatos keretrendszer fejlesztése mellett. A pénzügyi integráció, a pénzügyi szolgáltatások széleskörű hozzáférhetősége kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődésben, különösen a szegénység csökkentésében – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Hatalmas pénzeket mozgat meg a kormány
Több pénz jut a kórházakra, az útépítésekre, de a rendőrségre is. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon