Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le – jelentette be Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A legnagyobb arányban személyautókra kértek támogatást, ez a kategória teszi ki az igénylések háromnegyedét. Több mint 2500 pályázat esetében a támogatásról szóló döntések is megszülettek 11 milliárd forint értékben és folyamatosan zajlik a kifizetés.
A vállalkozások február eleje óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez a REPowerEU-keretből.
A 30 milliárd forintos program egy jármű megvásárlásának költségeiből az akkumulátor kapacitásának függvényében legfeljebb 4 millió forintot fedezhet.
A minisztérium közleménye szerint a program hozzájárult ahhoz, hogy 2024 első félévében Európában a harmadik legnagyobb arányban bővült a hazai zöldflotta. Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) kimutatása szerint 2024 júniusában az egy évvel korábbihoz képest 123,8 százalékkal több környezetkímélő személyautót helyeztek forgalomba hazánkban. Ez a horvát 161,4 és a cseh 140,8 százalék után a harmadik legmagasabb érték, sokkal kedvezőbb az 1 százalékos csökkenést jelző uniós átlagnál.
Itt az olcsó e-autók magyarországi árlistája
Aki elektromos autóval szeretne járni, amellett hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia, kompromisszumot is kell kötnie. Spoiler: a legolcsóbb magyarországi villanyautóért nem kell tízmillió forintot fizetni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval