Az ukrán Agrárpolitikai és Élelmezésügyi Minisztérium jelentése szerint Ukrajnában a zöldségek és gyümölcsök posztharveszt vesztesége a legmagasabb Európában, bizonyos körzetekben a termények akár 60 százaléka is kárba vész a betakarítás után – írta meg a fruitveb.hu. Eennek egyik fő oka a megfelelő tároló létesítmények hiánya, ami komoly hátrányt jelent az ország számára a mezőgazdasági adottságok kihasználásában.
A tárolókapacitás növelése a jelentés szerint nagy lendületet adhatna Ukrajna gazdaságának, különösen a vidéki területeken.
A kis- és közepes méretű gazdaságok azonban olyan akadályokkal szembesülnek, mint például az uniós értékesítéshez szükséges tanúsítványok hiánya, ráadásul a helyi piacokon is nehezen jutnak el vevőikhez.
A másik nagy gondot a háború jelenti, egyrészt az öntözőkapacitások lerombolása, másrészt a mezőgazdasági területek elaknásítása miatt – ezek a negatív hatások elsősorban Ukrajna fő zöldségtermesztő körzeteit érintik.
Becslések szerint a mezőgazdaságban eddig keletkezett kár hatalmas, meghaladja a 80 milliárd dollárt.
Óriásit kaszálhat a Nyugat Ukrajna újjáépítésével: kamatostul nyújtja be a számlát
A háború mindig jó üzlet, de a helyreállítás még annál is jobb - állítja Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Ukrajna rehabilitációs költségeit jelenleg 486 milliárd dollárra becsülik, a segélyező országok pedig kamatostul fogják benyújtani a számlát a háború után. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt