A történet egy különleges sompálinkával indult a 2010-es évek elején.
„Egy versenyen kóstoltam először, és teljesen megfogott”
– emlékezett vissza Tóth Péter.
Amikor később Zselicszentpálra költöztek, a nagyobb telek adta lehetőség új irányt nyitott: 2013-ban elültették az első 80 oltványt, majd 2016-ban már két hektár somosban gondolkodtak
– nyilatkozta az Agroinformnak a tulajdonos.
Ősi gyümölcs, elfeledett hagyomány
A som nemcsak a flórában őshonos, hanem kultúránkban is mély gyökere van. Település- és családnevek őrzik emlékét, sőt Somogy vármegye is a nevét viseli.
„A Bükk vidékén vagy a Nyírségben ma is él a somlekvár és a szörp hagyománya”
– mutatott rá Tóth, hozzátéve: ez is megerősítette bennük, hogy érdemes visszahozni a somot a köztudatba.
Termesztés és kihívások
A som kora tavasszal virágzik, gyümölcse pedig júliustól szeptemberig érik.
„Nem lehet egyszerre betakarítani, heteken át apránként kell gyűjteni”
– magyarázta a gazda. A legérettebb bogyók maguktól hullanak, ezért hálókat feszítenek a fák alá. Bár igénytelen növényként tartják számon, a Somliget tapasztalatai szerint bőséges terméshez víz és gondoskodás kell. 2022 óta csepegtetőrendszerrel öntözik a területet, ami érezhetően javította a fejlődést.
Az ültetvényt főként a bolgár Kazanlak és az osztrák Jolico fajták alkotják – ezek nagy szemű, prémium étkezési somok.
Egy kifejlett fa 10–20 kilogrammot is hozhat, ám a nagyobb területen a szárazság miatt még sok pótlásra volt szükség.
Gasztronómiai áttörés
A Somliget nem nyers gyümölccsel, hanem feldolgozott termékekkel keres piacot. Lekvárral kezdték, majd szörp, befőtt és somvelő is bekerült a kínálatba. Ezek ma már éttermek, cukrászdák és szállodák kínálatát gazdagítják. A legnagyobb siker 2024-ben jött: a Bocuse d’Or európai döntőjén a magyar csapat rénszarvas Rossini mellé a Somliget somját használta, és a fogás a legjobb tálnak járó különdíjat nyerte el.
Som, mint Somogy szimbóluma
Tóth Péter az Agroinformnak elmondta: víziójuk, hogy a som legyen Somogy vezérgyümölcse.
Úgy gondoljuk, a név kötelez. Nemcsak gasztronómiai különlegességről van szó, hanem egészségvédő gyümölcsről is – tette hozzá. A som antocianinjai, flavonoidjai és vitaminjai miatt tudatos fogyasztók körében is keresett.
A Somliget így jóval több, mint egy ültetvény: küldetés arra, hogy a som ismét méltó helyet kapjon a magyar tájban, a gasztronómiában és a mindennapi életben.
Kedvelt magyar gyümölcsök tűnnek el idén az árusok standjairól
Olyan mérvű hiánycikké válhat egy barackfajta, hogy évekbe telhet, mire újra ehetjük majd.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye