Szeptember 20-án tartották a Halk Maslahaty (Népi Tanács) ülését, amelyen Jazmirat Atamiradov tiszteletbeli elöljáró beszédet intézett a tanács elnökéhet, Gurbanguly Berdimuhamedovhoz,

aki nemcsak az ország korábbi államfője, de a megtisztelő Arkadag (védőszent) címet is viseli. 2022-óta a saját fia Türkmenisztán teljhatalmú vezetője. 

„Tekintettel az emberek magas életszínvonalára, javaslom a bérek, nyugdíjak, állami juttatások és diákösztöndíjak emelésének leállítását. Őszintén kérjük, támogassák ezt a javaslatot” – mondta Atamiradov a Nezavisimi Turkmenistan című újság híre szerint, amiről az orosz Gazeta számolt be.

Szerinte a világon egyetlen más ország sem kínál hasonló juttatásokat, mint Türkmenisztán, ezért a pénzt nem a bérek növelésére, hanem az ország és más területek fejlesztésére kellene költeni.

A korábbi elnök - a jólét megteremtése mellett - előszeretettel szórakoztatta az ország népét: 

A türkmén vezetést még most is erősen kritizálják az emberi jogok semmibe vétele miatt. A véleménynyilvánítás szabadsága erősen korlátozott. A különböző demokrácia indexekben az állam a mérések kezdete óta a mai napig folyamatosan az utolsó helyek egyikét foglalja el.

Jazmirat Atamiradov szerint a világon egyetlen más ország sem kínál Türkmenisztánhoz hasonló juttatásokat, ezért a pénzt nem a bérek emelésére, hanem az ország fejlesztésére és más területekre kellene fordítani.

Türkmenisztán a világ egyik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik. 1993 és 2017 között az állampolgárok ingyenesen kapták a kormánytól az áramot, a vizet és a földgázt.

Az ország egy elnyomó, autoriter állam, ahol a gyakorlatban szinte teljesen eltiporják a politikai és a polgári szabadságjogokat. A választásokat szigorúan ellenőrzik, ami szinte egyhangú győzelmet biztosít az elnök és támogatói számára. A gazdaságot az állam uralja, a korrupció rendszerszintű, a vallási csoportokat üldözik, a politikai nézeteltéréseket nem tolerálják – írja a Wikipédia.

Nincsenek független intézmények, amelyek a Türkmenisztánban elterjedt korrupció elleni küzdelemmel foglalkoznának. A korrupció elleni fellépések jellemzően szelektívek, és az uralkodó eliten belüli konfliktusokhoz kapcsolódnak.

A monetáris politikával kapcsolatos döntések, a külföldi cégekkel kötött nagyszabású szerződések, valamint a szénhidrogén-exportból származó állami nyereség felosztása nagyrészt átláthatatlan, és végső soron az elnök ellenőrzése alatt áll, a kormánytisztviselők és az állami tulajdonú vállalatok nem kötelesek alapvető pénzügyi információikat nyilvánosságra hozni.

Orbán Viktor: Barátok kellenek, nem ellenségek

A miniszterelnök szerint a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú. Erről itt írtunk >>>