Donald Trump ismét beleszállt az amerikai sportvilágba: ezúttal két csapatot szólított fel arra, hogy térjenek vissza korábbi, vitatott nevükhöz, különben következményekkel fenyegette meg őket.
Az amerikai elnök a közösségi médiában arról írt, hogy akár akadályokat is gördíthet a washingtoni NFL csapat új stadionjának megépítése elé, ha az nem veszi vissza a korábban elhagyott Redskins nevet.
Az elnök szerint megfontolás alatt áll, hogy nem köt megállapodást a washingtoni stadion építésére vonatkozóan, ha a csapat nem hagyja el a jelenlegi Washington Commanders elnevezést és nem tér vissza a korábbi Washington Redskins névhez.
A csapat sokkal értékesebb lenne, és a megállapodás mindenki számára izgalmasabb lenne
– fogalmazott Trump a bejegyzésében.
Trump hasonló visszalépést sürgetett a clevelandi baseballcsapatnál is, amely néhány éve hagyta el a Cleveland Indians nevet. A volt elnök Matt Dolan tulajdonost bírálta, mondván: túlzottan politikai szempontok vezérlik döntéseit. Trump szerint a névváltás nemcsak a hagyományokkal szakított, de politikai hátrányt is okozott – állítása szerint Dolan emiatt három választást is elveszített egymás után.
Trump bejegyzését a „Make Indians Great Again (MIGA)” felkiáltással zárta, utalva saját kampányszlogenére.
A Washington Commanders 2022-ben változtatta meg nevét a korábbi Washington Redskins elnevezésről, miután éveken át tartó kritikák érték a nevet annak sértő jellege miatt az őslakos amerikaiakkal szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ