Rövidebb munkaidővel dolgozhatnak 2026-tól azok, akik közel járnak a nyugdíjkorhatárhoz Szlovéniában az új munkaügyi törvény értelmében – írja az illetékes minisztérium közlése nyomán az MTI.
A jövő év első napján lép életbe az a törvény, mely a várokozások szerint forradalmasítja a szlovén munkaerőpiacot. A tervek szerint növelik a munkanélküli segélyt, valamint a közmunkásoknak járó támogatásokat, illetve megkönnyítik a fiatalok, a hallgatók és a nyugdíjasok munkavállalását.
A legnagyobb változás azonban azokat érinti, akik közel járnak a nyugdíjkorhatárhoz. Szlovéniában 65 év a nyugdíjkorhatár, ám 60 évesen is nyugdíjba vonulhat az, akinek 40 év szolgálati ideje van.
Az új törvény értelmében
az 58 év felettiek, illetve azok, akiknek 35 szolgálati évük van, mostantól választhatnak, hogy szeretnék, ha a pénteki munkanapjuk szabad lenne, hosszú hétvégére vágynak, vagy inkább a hatórás munkanapot részesítik előnyben.
Az úgynevezett 80-90-100-as modell azt jelenti, hogy a munkaidő 80 százalékáért a fizetés 90 százalékát kapják a járulékok 100 százalékos befizetése mellett.
A szlovén kormány a javaslat kidolgozásakor izlandi, ír és német példákat vett figyelembe, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy a változások bevezetése után nőtt a dolgozók teljesítménye és hatékonysága, illetve csökkent a munkahelyi kimaradások aránya. Egyes szlovén cégek már tesztelték a modellt, amely ott is hatékonynak bizonyult.
A munkaügyi minisztérium tájékoztatása szerint, amennyiben a változások pozitív eredményeket hoznak, további módosításokra lehet számítani, például fizetéskiegészítést kapnának a szombaton dolgozók, kötelező karácsonyi bónusz járna mindenkinek, valamint a 38 órás munkahetet is bevezethetnék.
Új nyugdíjszámítást javasolnak, a Tisza is beállt mögé
A Nyugdíjas Parlament vezetője azt gondolja, a bérek növekedéséhez kéne igazítani az idősek juttatását. Az ötletet például a Tisza sem vetné el, a Fidesz azonban egy baloldalizással megfűszerezett brüsszelezéssel felelt a felvetésre. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket