A TikTok Donald Trump bejelentése nyomán közölte, hogy visszaállítja szolgáltatását és köszönetét fejezte ki a leendő elnöknek, amiért „megadta a szükséges tisztánlátást és biztosítékokat a szolgáltatóknak, hogy nem kell bírságokra számítaniuk, amikor több mint 170 millió amerikainak teszik lehetővé a TikTok elérését, több mint 7 millió kisvállalkozásnak pedig a virágzást”.
Felhasználók nem sokkal korábban jelezték, hogy a TikTok honlapja ugyan elérhető, de a jóval népszerűbb alkalmazás még nem.
„Arra kérem a vállalatokat, ne hagyják sötétben a TikTokot! Hétfőn elnöki rendeletet fogok kiadni, meghosszabbítva az időt a törvényben szabott tilalmak hatályba lépéséig, egyezségre jutva a nemzetbiztonságunk védelme érdekében. A rendelet egyben megerősíti, hogy egyetlen olyan cég sem lesz felelősségre vonható, amely segített elejét venni annak, hogy a TikTok elsötétüljön a rendeletem előtt”
– idézi az MTI a leendő elnököt.
Az amerikaiak megérdemlik, hogy láthassák a beiktatást hétfőn – közölte Trump a a Truth Socialon, hozzátéve, ahogy más eseményeket és beszélgetéseket is. „Szeretném, ha az Egyesült Államoknak 50 százalékos tulajdonrésze lenne a közös vállalkozásban. Ezzel megmenthetjük a TikTokot, jó kezekben és működésben tartva. Amerikai jóváhagyás nélkül nincs TikTok. Jóváhagyásunkkal értéke több száz, talán ezermilliárd dollár is lehet” – mondta Donald Trump.
Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövidvideós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben