Jelentős fennakadások alakultak ki a nemzetközi légiközlekedésben, miután az Egyesült Államok és Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen, amelyre Teherán rakétatámadásokkal válaszolt. A térség több országa lezárta légterét, a légitársaságok pedig tömegesen törölték járataikat.
A repülési térképek szerint az iráni, iraki, kuvaiti, izraeli és bahreini légtér gyakorlatilag kiürült. Robbanásokról érkeztek jelentések Katarból - ahol a térség legnagyobb amerikai katonai támaszpontja található -, valamint Abu-Dzabiból és Dubajból, amelyek kulcsfontosságú kelet-nyugati átszálló csomópontok.
A dubaji repülőtereket üzemeltető hatóság közlése szerint a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőtere, a Dubai International, valamint az Al Maktoum International határozatlan időre felfüggesztette a forgalmat, és arra kérte az utasokat, hogy ne induljanak el a repülőtérre. Az Emirates és a flydubai ideiglenesen leállította működését, az Etihad pedig vasárnap 10.00 GMT-ig minden Abu-Dzabiból induló járatát törölte.
A dohai Hamad nemzetközi repülőtéren a kapuk csaknem üresek voltak, a várakozó utasok szállodai elhelyezésről próbáltak intézkedni. A légtérzárak miatt számos járatot Lárnakára, Dzsiddába, Kairóba és Rijádba irányítottak át. A Flightradar24 járatkövető oldal a megnövekedett érdeklődés miatt rövid időre elérhetetlenné vált.
Az előzetes Cirium-adatok szerint szombaton a Katarba és Izraelbe tartó járatok mintegy felét, a Kuvaitba irányulók 28 százalékát törölték. Összességében a Közel-Keletre tartó járatok mintegy 24 százaléka maradt el.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) azt javasolta a légitársaságoknak, hogy a folyamatban lévő katonai műveletek miatt kerüljék az érintett légtereket. Eric Schouten, a Dyami légiközlekedés-biztonsági tanácsadó cég vezetője szerint az utasoknak és a légitársaságoknak arra kell számítaniuk, hogy a légtér "hosszabb ideig" zárva maradhat.
Számos nemzetközi légitársaság jelentett be járattörléseket vagy felfüggesztéseket az MTI összeállítása szerint:
- A British Airways március 3-ig törölte tel-avivi és bahreini járatait, valamint szombaton az ammáni járatot.
- A Lufthansa szombaton és vasárnap felfüggesztette dubaji járatait, Tel-Avivba, Bejrútba és Ománba pedig március 7-ig nem közlekedik.
- Az Air France és az Iberia szintén törölte tel-avivi és bejrúti járatait.
- A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammáni járatait.
- A Cathay Pacific leállította a térségbe irányuló személy- és teherszállító járatait, köztük a Dubajba és Rijádba közlekedőket.
- Az Air India és az IndiGo szolgáltatásait India riasztási készültség mellett szünetelteti.
- Az orosz közlekedési minisztérium közlése szerint az orosz légitársaságok is felfüggesztették az iráni és izraeli járatokat.
- A Qatar Airways és a Kuwait Airways ideiglenesen szintén leállította járatait; a Qatar Airways közlése szerint a forgalom vasárnap 19.00 órakor (helyi idő szerint) indulhat újra. A Kuwait Airways az iráni járatokat határozatlan időre felfüggesztette.
- Az Oman Air minden bagdadi járatát törölte.
- A KLM előrehozta az Amszterdam-Tel-Aviv útvonal felfüggesztését, és a szombatra tervezett egyetlen járatot is törölte. A Virgin Atlantic az iraki légteret kerüli el, ami több járat útvonal-módosítását eredményezi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Putyin közeli bizalmasa szerint Trump nem béketeremtő, hanem egy agresszor
Irán lépése felforgatta a világot – A Barátság vezetéken múlhat Magyarország sorsa
Vasárnap éjfélkor lezárul egy fontos határidő – a változás minden egyéni vállalkozót érint
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Több százezres plusz költséggel számolhatnak a Közel-Keleten rekedt magyarok