Folytatódik az Egészséges Budapest Program: a kormány döntésének értelmében 7,7 milliárd forintból újulnak meg szakrendelők, valamint szereznek be orvosi eszközöket – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Takács Péter kiemelte, a járóbeteg-ellátás fejlesztése lesz a fókuszban, a kormány célja ugyanis, hogy minél magasabb szintű, lakóhelyközeli ellátást biztosítsanak a betegeknek.
Orvosi eszközöket kap
- az Észak-budai Szent János Centrumkórház,
- a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet,
- az Észak-pesti Centrumkórház,
- Honvédkórház, az Uzsoki Utcai Kórház,
- a Dél-pesti Centrumkórház,
- a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ,
- az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
- és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
– sorolta az államtitkár.
Felújítanak továbbá nagy betegforgalmat bonyolító járóbeteg-ellátási egységeket és kórházi részlegeket:
- a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. budapesti rendelőinek felújítására majdnem egymilliárd forintot,
- a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházra 742 millió forintot,
- a XVI. kerületi Hunyadvár utcai tüdőgondozóra 500 millió forintot,
- a XVII. kerületi Rákosmenti Szakrendelőre pedig szintén egymilliárd forintot biztosítanak
– ismertette Takács Péter. Hozzátette, ezen felül még a XX. és a XXIII. kerület számíthat nagyobb kormányzati támogatásra az egészségügyi intézményrendszer felújításánál.
A 2016-ban elkezdett programban eddig összesen 133 milliárd forintot költöttek budapesti kórházakra és rendelőintézetekre: 13 kórház, 11 országos intézet és 32 szakrendelő bővült, újult meg vagy épült fel.
A programot aztán folytatták, illetve kiegészítették a koronavírus-járvány időszaka alatt egy kórházfelújítási programmal, amelyben 17 kórházban 300 ezer négyzetméternyi területet újítottak fel 100 milliárd forint értékben – fűzte hozzá.
Üvegdarabok potyogtak a kórház homlokzatáról
Megkezdődött a keszthelyi kórház üvegtéglás homlokzati falának felújítása, amelyhez a szükséges forrás előteremtésében Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője is nagyban hozzájárult. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók