Rudolf Huliak, a szlovák Nemzeti Koalíció sportminisztere vasárnap ismét arról beszélt, hogy a kormányzat átalakítaná a megyei önkormányzati rendszert és egy, vagy akár két évvel elhalasztaná a 2026 őszén esedékes helyi önkormányzati választásokat - írta a pozsonyi Új szó.
A miniszter szerint
kitalálták, miként lehetne egy évvel elhalasztani az önkormányzati és megyei választásokat anélkül, hogy alkotmánymódosításra lenne szükség, a koalíció ugyanis nem rendelkezik az alaptörvény módosításához szükséges háromötödös többséggel.
Huliak kijelentette azt is, hogy Szlovákia területi önkormányzati rendszerét át kellene alakítani: szerinte a jelenlegi 8 megye felesleges, ehelyett Pozsony mellett csak három megyét kellene fenntartani.
A napokban Andrej Danko, az SNS elnöke szintén arról beszélt, hogy Robert Fico kormányfő egyetért azzal: kezdjenek párbeszédet a polgármesterek és a megyei képviselők mandátumának a jelenlegi négyről 5 vagy 6 évre történő meghosszabbításáról. Danko ugyanakkor a héten még azt mondta, hogy az ellenzék segítségével módosítanák ehhez az alkotmányt.
A választások halasztása egyébiránt a szlovák kabinet kihelyezett ülésén is téma volt. A Demokraták úgy tudják,
a kormány szerdai, Senicén (Szenice) tartott ülésén a jelenlévő polgármestereknek beszéltek arról, hogy kitolnák a következő választás időpontját, és addig meghosszabbítanák a jelenlegi képviselők és polgármesterek mandátumát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője