A lap szerint a szlovákai akkumulátorgyár építésének elmaradása a magas energiaárakkal, a zöldáram hiányával, a drága földterülettel, valamint a munkaerőhiánnyal magyarázható. A beruházásért Csehország és Lengyelország is ringbe szállt. A Volkswagen négymilliárd eurós befektetéssel célozta volna meg Szlovákiát, ezáltal pedig több ezer munkahelyet hozott volna létre.
A régió elhelyezkedésével, infrastruktúrájával, valamint energetikai közelségével a mohi atomerőmű képében ideális helyszín lett volna a projekt számára. Tavaly év végén a csehek húzták a rövidebbet a befektetőért folyó harcban, ám a helyzet kezdett megfordulni – írja a parameter.sk.
A beruházó állítólag a töredékét követelte azoknak az energiaáraknak, amelyeket az üzleti szféra jelenleg fizet az országban. Emellett a zöldenergia hiánya, a kevés dolgozó és a magas telekárak is jelentős akadályt jelentettek, hogy megvalósuljon a beruházás.
Források szerint a Volkswagen eleinte 350, később 700 megawattnyi teljesítményben volt érdekelt. Összehasonlításképpen a mohi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye 500 megawatt. Hatalmas mennyiségű energiáról lett volna szó, aminek közel sem lényegtelen az ára és a hozzáférhetősége.
A cég időközben létesített egy óriásgyárat Kanadában. „Az észak-amerikai tervek gyorsabban haladtak a vártnál, és meghaladták az európai döntéseket” – írta a Financial Times. A Volkswagen a lap forrásai szerint azonban továbbra is számol egy újabb akkumulátorgyár felépítésével Európában is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt