54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.

A tárcavezető a LEGO üzemének megnyitóján közölte, hogy a dán játékgyártó vállalat 54 milliárd forint értékben bővítette csomagoló- és raktárkapacitásait, így a nyíregyházi lett a második legnagyobb gyára a világon. A fejlesztést a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatta, ezzel hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.

A cég, amely 4300 fővel a régió legnagyobb munkáltatója, a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl 30 százalékkal több terméket tud előállítani Magyarországon.

A vállalat nyíregyházi árbevétele tavaly 100 milliárd forint felett volt, és ezzel új rekordot döntött, a jövő évben pedig eléri a munkavállalók száma az ötezret, ami szintén csúcsot jelent. A LEGO évek óta folyamatosan bővíti a megújuló energiaforrásait, így jelenleg is 24 ezer napelem segíti a gyár működését, és ezek száma hamarosan 35 ezerre fog nőni.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy 2025-ben megdőlt a magyar-dán kereskedelmi forgalom rekordja is, és a skandináv országba irányuló export már idén is több mint 15 százalékkal bővült.

Rámutatott, hogy a kormány az elmúlt tíz évben tizenhét dán vállalat beruházását támogatta, amelyek nyomán 230 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások, nagyjából 4500 munkahelyet teremtve.

Hangsúlyozta, hogy a LEGO nagyban hozzájárult nemcsak Nyíregyháza, hanem egész Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ipari termelésének robbanásszerű fejlődéséhez, mert tíz évvel ezelőtt a helyi ipari termelés értéke mindössze 710 milliárd forint volt, míg most 1710 milliárd forint. Hozzátette, ealatt a kormány támogatásával 114 nagy beruházás jött  a megyébe, amelyek 930 milliárd forintos értéket képviseltek.

Elképesztő rekordokat döntöget a LEGO, de ebben bőven akad segítsége

A dán játékgyártó hatalmas mértékben, 12 százalékkal növelte globális eladásait. Ebben nagy szerepet játszottak a vállalat partnerei.