A LEGO szerdán bejelentette, az első féléves árbevétele 12 százalékkal rekordszintű 34,6 milliárd dán koronára nőtt. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy más nagy márkákkal is partnerséget kötött, köztük a Formula-1-gyel, a Fortnite-tal és a Jurassic Parkkal, ezzel is felülmúlva versenytársait.
Niels Chirstiansen, a LEGO vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy idén valóban újra növekedésnek indult a játékpiac, ami általánosságban is 7 százalékkal nőtt, azonban nekik még ezt a növekedést is sikerült felülmúlnia – írja a Reuters.
A játékgyártó jelentése szerint minden piaca növekedett, még a kínai is, ahol az elmúlt években sokat küszködött. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatos gazdasági bizonytalanságok ellenére nem tapasztaltak jelentős tendenciát arra vonatkozóan, hogy az amerikai vásárlók olcsóbb termékekre váltanának.
Az első hat hónap üzleti eredménye 10 százalékkal, 9 milliárd koronára nőtt, amit a Lego globális gyártási hálózata támogatott, amely hat gyárat foglal magában Dániában, Magyarországon, Csehországban, Mexikóban, Kínában és Vietnamban.
Bővíti gyártóüzemét a mexikói Monterrey-ben és Magyarországon is, új amerikai telephelyük pedig Virginiában épül meg 2027-ben.
Aranykorát éli a kockabirodalom: rekordbevétel és nyereség a LEGO-nál
13 százalékkal, 74,3 milliárd dán koronára növelte árbevételét 2024-ben a LEGO Csoport. A vállalat közlése szerint a hatalmas növekedés a széles és változás termékportfóliónak volt köszönhető. Az értékesítés 12 százalékkal múlta felül a 2023-asat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fontos határidő közeleg, ha autója van, legyen résen
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van