Akár a franciák bor, akár a németek sör iránti vonzalmáról, akár a baltiak egy-két pohár fröccséről van szó, úgy tűnik, az európai országok nem tudnak leszokni hagyományos ivási szokásaikról - állapították meg kutatók. Az országok évek óta ragaszkodnak ugyanazokhoz az italokhoz és magatartásformákhoz.
Az elmúlt mintegy húsz év európai ivási szokásait vizsgáló tanulmány, amelyről most a Guardian számolt be, kevés jelét látta annak, hogy az országok megváltoztatták volna az általuk preferált alkoholtartalmú italok típusát, az alkoholfogyasztás elterjedtségét.
„Ez azt mutatja, hogy az olyan kulturális tényezők, mint a hagyományos italpreferenciák, az ivással kapcsolatos társadalmi normák és a történelmi fogyasztási szokások jelentősen hozzájárulnak az ivási szokások stabilitásához" – állapította meg Daniela Correia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezető szerzője. Hozzátette:
a bor például a mediterrán országokban évszázadok óta alapélelmiszer, míg a sörnek mély gyökerei vannak a közép-európai országokban.
Az Addiction című folyóiratban megjelent írásában Correia és kollégái részletesen beszámoltak arról, hogyan vizsgálták az uniós országok, valamint Izland, Norvégia és Ukrajna alkoholfogyasztási szokásait 2000, 2010, 2015 és 2019-ben.
A WHO alkohol és egészség globális megfigyelési rendszerének adatait elemezve az alkoholfogyasztási szokások hat kategóriáját tárták fel Európában. Az egyik a borivók csoportja volt, ahova Franciaországot Görögországot és Svédországot, Olaszországot és Portugáliát sorolták.
Egy másik csoportot a magas sörfogyasztású országok alkottak, úgy mint Ausztria, Dánia, Belgium, Spanyolország, Szlovénia, Hollandia és Németország.
A harmadik típus a legtöbb sört, és a rendszeresen sok alkoholt fogyasztóké. Ide tartozunk, közvetlen környezetünkkel együtt, a lista tehát Magyarország, Horvátország, Csehország, Románia és Szlovákia.
Az Észtországot, Lettországot és Litvániát magában foglaló társaságban isszák a legtöbb tömény szeszesitalt. Szintén nagyon sok tömény fogy Ukrajnában, Bulgáriában és Cipruson. Míg az utolsó klaszterben volt a legmagasabb az ivók és a mértéktelen piálás előfordulása. Ide tartozott Finnország, Izland, Írország és Málta.
Érdekesség, hogy a teljes vizsgálati időszak alatt a 30 országból 20 maradt ugyanabban a csoportban.
A legtöbb váltó ország korábban az alacsony alkoholfogyasztásúak közé tartozott, ez a kategória azonban később eltűnt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter