A SZÉP-kártya, a 2024-es rekordévet követően, idén is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje: 2025 júniusában, az előző évit csaknem 27 százalékkal túlszárnyalva, 44,4 milliárd forint feltöltés került a SZÉP-kártyákra, a költések 44,2 milliárd forintot tettek ki, közel 14 százalékkal felülmúlva a tavalyi felhasználást – jelentette csütörtökön kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A minisztérium hozzátette, a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja családok gondtalan pihenését, emellett a hazai turizmust és a gazdaságot is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. A pihenni vágyók egyre több helyen használhatják SZÉP-kártyájukat:
az elfogadóhelyek száma 7,5 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, ezzel megközelítette a 158 ezret.
Az NGM idézi a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatait, amelyek alapján júniusban a szálláshelyek országszerte mintegy 10 százalékkal több bevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor, miközben a SZÉP-kártyákról származó bevételük 1,6 százalékkal nőtt. A térségek közül a legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken SZÉP-kártyákról, ahol ez az összeg a júniusi belföldi szálláshelyi bevételek 9,7 százalékát tette ki. Júniusban a szálláshelyek Gyulán és térségben köszönhették bevételeiket legnagyobb arányban a SZÉP-kártyának, itt a belföldiektől származó szálláshelyi bevételek 15,8 százalékát tették ki a SZÉP-kártyás költések.
2025 első félévében a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 248,6 milliárd forintot, ami 8,1 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. A SZÉP-kártyás költések az előző év azonos időszakához képest 12,3 százalékkal nőttek, a kártyabirtokosok mintegy 226,6 milliárd forintot használtak fel június végéig kártyáikról. 2025. június végén a SZÉP-kártyákon 142 milliárd forint állt rendelkezésre, a 2024 június végi 127 milliárd forinttal szemben – összegezte az NGM.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Robbantás Moszkvában, káosz Budapesten