Vizsgálóbizottságot állított fel a bolgár parlament Soros György milliárdos, a fia, Alexander és bulgáriai alapítványaik tevékenységének kivizsgálására. Az intézkedés kiváltotta számos civilszervezet bírálatát, a nyomásgyakorlás eszközének tekintik a vizsgálatot.
Az iratok gyűjtésére, elemzésére, bolgár szolgáltatók és intézmények, valamint magánszemélyek meghallgatására hivatott bizottság létrehozását a korrupció miatt amerikai és brit szankciókkal sújtott Deljan Peevszki egykori médiamágnás pártja javasolta.
Kapcsolódó
A javaslatot a kormánykoalíció két pártja, illetve az összes radikális jobboldali, illetve oroszbarát frakció szavazatai révén fogadták el. A legnagyobb kormánypárt, a GERB és az Európa-barát CC/BD pártszövetség nem támogatta.
Az ideiglenes bizottság feladata "megállapítani a pénzmozgást, és azonosítani az esetleges összefüggéseket pártokkal, bíróságokkal, iskolákkal, médiumokkal, gazdasági körökkel és közintézményekkel".
"A bolgár parlament továbbra is igyekszik korlátozni a kritikus civilszervezetek tevékenységét, a forgatókönyv a Kreml kézikönyvét követi, amelyet Magyarországon is alkalmaznak" - jelentette ki Teodor Szlavev, a Jogi Kezdeményezések Bolgár Intézete nevű civil szervezet igazgatója.
"Diktatúra csak aktív állampolgárok és szervezetek hiányában tud működni, és úgy látszik, itt is ez a cél" - mondta Adela Kacsaunova, a bolgár Helsinki Bizottság társelnöke és jogi igazgatója.
Soros György Nyílt Társadalom alapítványának bulgáriai szervezetét 1990-ben hozták létre Szófiában, közvetlenül a kommunista rendszer bukása után. Az alapítvány számos oktatási programot, az igazságügy reformját, a hátrányos megkülönböztetés elleni harcot finanszírozza, de több ország vezetője azzal vádolja, hogy rendszerváltoztatást akar elérni az általa finanszírozott civilszervezetek révén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz