Amennyiben elítélik Schadl Györgyöt, 200 milliós pénzbüntetést kell fizetnie, de a felfüggesztett végrehajtó, a végrehajtói kar volt elnöke a köztestület régi-új elnöksége jóvoltából továbbra is százmilliókat keressen olyan közfeladat elvégzése után, amelyet felfüggesztése okán nem ő lát el. A két végrehajtói irodával az elmúlt három évben 249 millió forintot keresett Schadl György, tehát nem lesz nehéz kifizetnie a bírságot, sőt, jó pár millió még a zsebében is marad – írta az Index a 24.hu cikke alapján.
A végrehajtók korábbi elnöke, Schadl György még a letartóztatása alatt, börtönben ülve is 189 millió forintot keresett, pedig akkor is felfüggesztett végrehajtó volt.
2023 májusában tisztújítást tartottak a Végrehajtói Karnál, az új elnök az a Lupkovics Beáta lett, aki Varga Judit egykori igazságügyi miniszter egyetemi évfolyamtársa volt. A testületbe két olyan végrehajtó is bekerült, aki már a korábbi vezetésnek is tagja volt, ez pedig Schadl helyzetében is meghatározó szerepet játszik – írta a 24.hu.
A cégbírósági dokumentumok szerint a nyereséget a tulajdoni hányadok alapján osztják meg.
A lap szerint az elmúlt három évben a Kovássy által működtetett Schadl-iroda 181 millió forint nyereséget termelt, ebből több mint 163 millió forint Schadl Györgyöt illetett. Kovássyt egyébként maga a végrehajtói kar jelölte ki Schadl helyettesének, amit a köztestület hivatalvezetője hagyott jóvá.
Ugyanez a konstrukció működik Schadl szintén vádlott felesége esetében is, akit szintén felfüggesztettek.
Az ő helyettese, Bihari Zsófia Nóra végrehajtó 10 százalékos részesedést kapott a gödöllői irodában. A nyereség fennmaradó 90 százalékát 70-20 arányban a Schadl házaspár osztotta meg. Ez az iroda által végzett közfeladat után további 86 millió forint folyt be Schadlékhoz.
Így jött ki a matek: a két végrehajtói irodán keresztül az elmúlt három évben 249 millió forintot zsebelt be Schadl György, aki tavaly egyébként kivált felesége irodájából, és üzletrészét a cégbírósági papírok szerint nejére, Schadl-Baranyai Helgára ruházta.
A végrehajtók korábbi vezetője nemrég kérelmezte, hogy kiválthassa a bűnügyi zár alól lefoglalt ékszereit, autóit, kisrepülőgépét és kishajóját, amiért több mint százmillió forintot kellene a bíróságnak fizetnie.
Schadl György szerint egyébként teljesen megszokott dolog, hogy egy végrehajtó állandó helyettese tulajdonrész megszerzésével veszi át a helyettesítést, nem pedig saját infrastruktúrájával.
Ügyvédként dolgozik a korrupcióval vádolt volt igazságügyi államtitkár
Ügyvédi irodája van a hivatali vesztegetéssel gyanúsított volt igazságügyi államtitkárnak, Völner Pálnak, de az Ügyvédi Kamara elnöke szerint napokon belül vádat emelhetnek ellene. Völner Pál ügyvédjének azonban nincs erről tudomása - hangzott el az ATV Híradóban. A bírósági döntéstől függ, indul-e kamarai fegyelmi eljárás Völner ellen.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról