Vadásznak az akciókra és a kedvezményes ajánlatokra az inflációtól megfáradt vásárlók, akiknek körében nem véletlenül egyre népszerűbbek az úgynevezett sajátmárkás áruházi termékek.
A Private Label Manufacturers Association januári becslése szerint, amelyet a CNBC idéz, a boltokban kapható márkás termékek amerikai értékesítése tavaly közel 4 százalékkal rekordösszegre, 271 milliárd dollárra emelkedett.
Ugyanakkor nem csak a megfizethetőség a váltás oka, hanem az is, hogy számos vásárló egész egyszerűen nem tudja megkülönböztetni egymástól a sajátmárkás termékeket és a nem sajátmárkás termékeket.
A First Insight által nemrégiben megkérdezett fogyasztók 71 százaléka azt nyilatkozta az Egyesült Államokban, hogy pontosan tisztában van vele, mikor vásárol sajátmárkás termékeket. Amikor azonban a kiskereskedelmi piackutató cég egymás mellett mutatott nekik saját és nem saját márkás termékeket, gyakorlatilag ugyanennyien – 72 százalékban – nem tudták helyesen azonosítani a sajátmárkás terméket.
A szakértők szerint ez szándékos, és a marketingesek direkt használnak elegánsabb csomagolást már a sajátmárkás termékek esetében is. Vagyis ma már nem feltétlenül jellemzője az olcsóbb, saját márkás termékeknek, hogy a külsejük is szerényebb, „fapadosabb” lenne. A sajátmárkás termékekhez kapcsolódó puritán csomagolás tehát egyre inkább a múlté.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló