Az első helyen 27 százalékkal Olaszország áll az útvonalak élén, ezt követi 17 százalékkal Nagy-Britannia, 13 százalékkal pedig Spanyolország – tudatta az ír diszkont légitársaság az Airportal.hu-val.
A társaság hozzátette, nem meglepő Olaszország töretlen népszerűsége a magyarok körében, mivel Milánó-Bergamo, Róma és Bari is elérhető közvetlen Ryanair-járatokkal Budapestről. Változatlanul kiemelten kedvelt a magyar utazók körében London, a Ryanair azonban hangsúlyozta, hogy idén nyártól már Liverpoolba is indít közvetlen járatot.
Népszerű spanyolországi úticélok Barcelona, Málaga, Alicante, de az újonnan elérhető Castellón és vonzza a magyar utasokat.
A lap felidézi, hogy a Ryanair idei nyári menetrendje még több utazási lehetőséget kínál, ilyen Katowice Dél-Lengyelországban vagy Toulouse, Franciaország Occitanie régiójának szívében.
14 milliárd eurót költ az utasokra a Wizz Air
A Wizz Air utaselégedettségi programja négy fő elemből áll: termék, ár, szolgáltatás és kommunikáció. Ennek részeként jelentős összegeket fordít a legmondernebb technológiák bevezetésére, a járatok pontosságának javítására és az ügyfélszolgálat fejlesztésére. A változás mérföldkő a légitársaság ügyfélkiszolgálásának átalakulásában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban