Az előírások szerint azokra a rollerekre, amelyek 25 kilogrammnál könnyebbek és 25 kilométer per óránál nagyobb sebességre képesek, illetve 25 kilogrammnál nehezebbek és 14 kilométer per óránál gyorsabbak, kötelező biztosítást kell kötni július 16-a óta.
A szabályozást döntően közlekedésbiztonsági szempontok indokolták. A statisztikák szerint ugyanis havonta 20-30 olyan baleset történik, amelyben egy rolleres érintett és rendőri intézkedésre van szükség, például súlyos sérülés miatt. Tízből hét-nyolc rollerbalesetnél felmerül az alkoholfogyasztás, az esetek 90 százalékában pedig a rolleres a vétkes fél.
A biztosítási piacon rendkívül eltérő összegekkel lehet találkozni, akadnak 10 ezer forint alatti, de 100 ezer forintot meghaladó éves díjak is a palettán.
A Netrisknél augusztus közepéig közel 4300 rollerbiztosítást kötöttek, az átlagos díj pedig 6200 forint volt. Az éves díj összegét befolyásolja, hogy a biztosított a fővárosban vagy vidéken lakik.
A cégnél eddig megkötött rollerbiztosítások döntő többségét, 79 százalékát vidéki településen élők. míg 21 százalékát budapestiek kötötték.
Az első körön túl van a piac, azonban a becsléseink szerint körülbelül 30-40 ezer elektromosan hajtott mikromobilitási eszközre, jellemzően e-rollerekre kellene még biztosítást kötni – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
A náluk megkötött biztosítások alapján összeállították a márkák toplistáját.
A legtöbb biztosítást Kukirin rollerekre kötötték, ez a márka fedi le a szerződések 10 százalékát. A második helyen áll a Kugoo, a harmadikon pedig a Xiaomi.
A rollereket egyébként átlagosan 2022-ben gyártották, és a szerződést kötők átlagéletkora 44 év volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon