Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta, hogy elengedjék az ukrajnai háború résztvevőinek lejárt hiteleit 10 millió rubel erejéig. A dokumentumot már közzé is tették a kormányzati portálon - számolt be a Meduza.
A törvény rendelkezik azoknak a hiteleknek a leírásáról, amelyek esetében 2024. december 1. előtt bírósági inkasszó lépett hatályba, vagy végrehajtási eljárás indult. A kölcsönkötelezettségek összege nem haladhatja meg a 10 millió rubelt.
A jogszabály a 2024. december 1-jétől szerződést kötő mozgósított, hadköteles és katonai állományúakra, valamint feleségeikre vonatkozik.
Az érintetteknek a védelmi minisztériummal között szerződésben vállalniuk kell, hogy legalább egy évig részt vesznek az Ukrajnában zajló speciális katonai műveletekben.
Ezenkívül a törvény meghatározza a türelmi idő időtartamát. A katonák eszerint 2024. december 31-ig igényelhetnek hitelszabadságot.
A lejárt hitelek leírásáról szóló javaslatot szenátorok egy csoportja javasolta, és 2024 júliusában terjesztette az orosz törvényhozás elé. November 19-én az Állami Duma második és harmadik olvasatban azonnal jóváhagyta.
A törvény 2024. december 1-jén lép hatályba.
A jogszabály egyébként illeszkedik abba a sorba, amellyel az orosz elnök igyekszik katonákat toborozni a hadseregbe. Kiemelkedő fizetéssel csábítja a potenciális katonákat, a bűnözőknek amnesztiát ígér. Nemrég pedig Észak-Koreával állapodott meg, hogy katonákat küld az Ukrajna elleni háborúba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben