Az orosz kormány 2025-ben 13,2 billió rubelre (142 milliárd dollárra) kívánja emelni a védelmi kiadásokat az idei évre tervezett 10,4 billió rubelről – írta meg a Bloomberg a hároméves költségvetési javaslatok alapján. Ez a bruttó hazai termék 6,2 százalékát teszi ki. A katonai kiadások a tervek szerint 2026-ban a GDP 5,6 százalékára, 2027-ben pedig 5,1 százalékra csökkennek a tervezet adatai alapján.
Ez Oroszország teljes költségvetésének mintegy 40 százalékát fogják felemészteni, miközben Putyin ukrajnai inváziója már a harmadik évébe lép. Ez több, mint az oktatásra, az egészségügyre, a szociálpolitikára és a nemzetgazdaságra szánt keretösszeg.
Kapcsolódó
Titkos összegek is vannak.
A minősített, illetve meg nem nevezett tételekre vonatkozó összegek egy része más rovatokban is szerepelhet, 2025-ben 12,9 billió rubelre emelkedik az eredetileg tervezett idei 11,1 billióról, ami a teljes költségvetési kiadás mintegy 30 százaléka marad.
A dokumentumtervezetek ugyanakkor azt mutatják, hogy a kormány arra számít, hogy jövőre a GDP 0,5 százalékára csökkenti a költségvetési hiányt.
Ez a progresszívebb jövedelemadó bevezetéséből, a hozzáadottérték-adóból, valamint a jövedéki és importvámokból származó bevételek várható növekedésén alapul. A személyi és társasági adókból további 2600 milliárd rubelt várnak.
A becsült költségvetési hiány optimistának bizonyulhat a kormány idei felülvizsgált előrejelzése alapján. A 2024-es költségvetési hiányt most a GDP 1,7 százalékára tervezi, ami 0,6 százalékponttal nagyobb, mint a júniusi módosításokban.
Putyin már világuralmi terveken gondolkodhat
Megoszlanak a vélemények arról, hogy az egyre inkább felőrlővé váló ukrajnai háború után valóban megáll-e Európa kapuja előtt az orosz hadsereg, vagy sem. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!