A jubileumi, X. PREGÁ-t, a mezőgazdasági digitalizáció meghatározó rendezvényét február 4-5-én, Kecskeméten rendezik meg.
Az Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Univer által szervezett hetényegyházi eseményen üzemi környezetben, gyakorlatban alkalmazott precíziós gazdálkodási megoldásokat is bemutattak.
Nagy Endre, a sajtótájékoztatónak helyet adó Univer stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese kiemelte: nagy figyelmet fordítanak a termék- és technológiai fejlesztésekre, az innovációra. A hetényegyházi, megduplázott kapacitású üzemben csak olyan nyersanyagot dolgoznak fel, amit környékbeli gazdák termelnek. A vállalat számos olyan fejlesztést is megvalósított az elmúlt években, amelyekhez állami támogatást is igénybe vett. Így például biomassza energia felhasználását, a paradicsomüzem rekonstrukcióját, a mintagazdaság gépparkjának fejlesztését, illetve a kapcsolódó kertészetek modernizációját, precíziós termesztés kialakítását a referenciagazdaságban.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: A PREGA konferencia és kiállítás évek óta a leghasznosabb agrárdigitalizációs szakmai fóruma az agrárium világának. Mezőgazdasági ágazattól, gazdaságmérettől és életkortól függetlenül ad lehetőséget a technológiai megoldások és előnyök megismerésére, ennél a tudásnál pedig nincs értékesebb. Az agrártárca által tavaly kiírt, illetve idei évben meghirdetésre kerülő agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások egyik legfontosabb célja a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban a digitális átállás, az automatizáció és robotizáció ösztönzése.
Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hangsúlyozta:
A 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással párosuló KAP Stratégiai Terv a hazai termelők, agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára komoly lehetőséget kínál tevékenységük hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, korszerűbbé tételére.
A szakmai információk átadásában, a gyakorlati megoldások megismertetésében a PREGA konferencia évről évre hathatós segítséget nyújt, a NAK ezért is kiemelt partnere a kezdetektől a rendezvénynek – tette hozzá.
A gazdálkodók széles köre az elmúlt évtizedben a PREGA révén ismerhette meg a precíziós gazdálkodás fogalmát. Az ebben az időszakban szerzett tapasztalatok felhasználásával megszervezett idei konferencia minden olyan gazdálkodó számára ideális lehetőséget kínál majd, aki aktívan keresi a fejlődés, a továbblépés számára optimális irányait – mondta Bolyki Bence, a konferenciát szervező Agroinform.hu ügyvezetője.
A Nagy István agrárminiszter fővédnökségével megvalósuló idei PREGA konferencián több mint 100 előadó mintegy 120 előadása várja azokat a termelőket – a nagy gazdaságokat és a kisebb gazdálkodókat egyaránt –, akik mélyebben szeretnék megismerni a Magyarországon és a világ többi részén zajló technológiai fejlesztéseket.
A rendezvény a legmodernebb technológiák legátfogóbb hazai keresztmetszetét nyújtja a résztvevőknek. A szervezők arra a kérdésre igyekeznek választ adni, hogy a magyar termelők hogyan tudnak hosszú távon is versenyképesek maradni, miközben egy sor kihívás – például a klímaváltozás, a piaci igények és a támogatási rendszerek változásai, a szerkivonások, a talajdegradáció – új megoldásokat, új szemléletet kíván. A technológiai újdonságok mellett a konferencián az új precíziós gazdálkodási pályázattal kapcsolatos friss információkról is első kézből tájékozódhatnak az érdeklődők.
A bemutatott újdonságok a talajtól a növényekre és állategyedekre szabott megoldásokon át az élelmiszeripari technológiákig terjednek, ezek ismertetésén túl az előadók és a kiállítók konkrét alkalmazási tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket. A konferencia kiemelt előadója idén Dr. Tomas Norton, a Leuveni Katolikus Egyetem állat- és humánegészségügyi mérnöki karának docense. A szakember a precíziós állattartás komplexitását mutatja be, áttekintést nyújtva a legmodernebb megoldásokról, illetve azok minél szélesebb körű bevezetésének lehetőségeiről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Brutális bérigények: közel másfél milliót kérnek ezek a munkavállalók

Meghátrált az EU: ez lehet a fatüzelésű kályhák sorsa

Kiderült az igazság az elektromos autók kötelező karbantartásáról

Lengyel sokk: óriási csúcson az infláció

Erről jobb, ha minden autós tud: hamarosan jön az őskáosz Óbudán

Szijjártó Péter kőkemény véleményt fogalmazott meg a Párizsban tárgyaló európai vezetőkről

Orbán Viktor fontos előrejelzést tett a forintra, ide várja az árfolyamot

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
