Az egészségház földszintjére költözött Tihanyban a posta és január óta az önkormányzat működteti. Minden korábbi szolgáltatás elérhető, kivétel a szerencsejáték, de várhatóan 2-3 hónapon belül ez is megoldódik – írta a HírBalaton a Tihanyi Visszhang alapján.
A Magyar Posta tavaly augusztus elsejei hatállyal országszerte megközelítőleg száz postahivatal bezárásáról döntött. Jellemzően az 1500 főnél kisebb lakosságú településeken került lakat a hivatalokra, így Tihanyban is. A lépés nemcsak az érintett postai dolgozókat, hanem az adott településen élőket is érzékenyen érintette.
Az önkormányzat ugyan elérte, hogy ne a nyári időszakban zárják be Tihanyban a hivatalt, de új helyet és működtetőt kellett keresni.
Januártól postapartnerként működik Tihanyban a szolgáltatás, a két korábbi alkalmazottat foglalkoztatjuk tovább – mondta Kötél Balázs polgármester.
Az egészségházban négy millió forintból újították fel azt a helyiséget, ahol megnyitott az új posta. A posta működtetése éves szinten mintegy nyolc millió forintjába kerül majd az önkormányzatnak, amely három éves szerződést kötött a Magyar Postával.
Azt nem tudni, mi lesz a korábbi posta sorsa, az épület ugyanis a Magyar Posta tulajdonában van.
Cselesen és csendesen küldi el dolgozóit a Magyar Posta
Az ország egyik legnagyobb munkaadójánál november óta úgynevezett programozott létszámleépítés zajlik. Ezzel a Posta valószínűleg megkerüli, hogy csoportos létszámleépítést kelljen bejelentenie. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv