Daniel Ivascyn, az 1800 milliárd dollárnyi tőkét kezelő Pimco befektetési igazgatója a Financial Times című londoni üzleti napilapnak kijelentette: ő személy szerint „keményebb landolásra" készül, mint más befektetők, mivel a legbefolyásosabb jegybankok kamatemelési kampányuk folytatását tervezik.
Minél nagyobb a késztetés a további szigorításra, annál nagyobb a kockázata a szélsőségesebb gazdasági kilátásoknak
– fogalmazott a Pimco befektetési vezetője.
Ivascyn hangsúlyozta: a múltbeli kamatemelések tapasztalata az, hogy a hatás jellemzően öt-hat negyedév késleltetéssel jelentkezik. Hozzátette: cégének az a véleménye, hogy a piac túlságosan bízik a jegybanki döntések minőségében, és abban, hogy a jegybankok képesek kedvező eredmények elérésére.
A Pimco befektetési igazgatója szerint a piaci szereplők annak az esélyét is túl derűlátó módon ítélik meg, hogy a jegybankok képesek lesznek a hozamgörbékből levezethető gyorsaságú kamatcsökkentésekre.
Daniel Ivascyn valós problémának nevezte az inflációt, és azt valószínűsítette, hogy
amíg az inflációs ráta bőven a célszintek felett jár, a jegybankok számára nehéznek bizonyulhat a kamatcsökkentés a gazdaság teljesítményének gyengülése közepette is.
A legbefolyásosabb jegybankok közül a Bank of England, az amerikai Federal Reserve és az euróövezeti jegybank (EKB) egyaránt gyors ütemű szigorítási ciklusokat folytat a jelenlegi inflációs környezetben.
A brit jegybank – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja – eddig tizenháromszor emelte irányadó kamatát azóta, hogy 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva elkezdte monetáris politikájának jelenlegi szigorítási ciklusát.
Az 50 bázispontos júniusi kamatemeléssel elért 5,00 százalékos alapkamat másfél évtizedes csúcs
Legutóbb 2008 áprilisában, közvetlenül a globális pénzügyi válság elhatalmasodása előtt járt ezen a szinten a Bank of England irányadó kamata. Júniusra a piaci szereplők és az elemzők szinte egyöntetűen 25 bázispontos kamatemelést vártak a Bank of England részéről.
A kamatemelési sorozat fő hajtóereje a négy évtizede nem tapasztalt ütemű brit infláció.
Az éves összevetésű inflációs ütem Nagy-Britanniában szeptember és március között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot. A tavaly októberi 11,1 százalékos ütemnél gyorsabb éves inflációt legutóbb 41 évvel korábban, 1981 októberében mértek.
Áprilisban 8,7 százalékra csökkent ugyan a tizenkét havi inflációs ráta, de ez is fél százalékponttal meghaladta az akkori piaci és elemzői várakozásokat. Ráadásul a lassulási folyamat ezen a szinten egyelőre meg is torpant: a brit statisztikai hivatal adatai szerint májusban is 8,7 százalékos volt az éves összevetésben számolt infláció Nagy-Britanniában.
A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a tizenkét havi infláció jelenleg több mint a négyszerese a jegybanki célszintnek.
Elmaradó világvége robbantja be a hangulatot
Az amerikai részvénypiacon egyre szélesebb körre ragad rá az áremelkedés, és már nem csak a legnagyobb cégek tudnak erősödni. A befektetők a jelek szerint azt kezdik beárazni, hogy talán mégsem lesz recesszió és ezért át kell rendezni a portfóliókat. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon