A 21 Kutatóközpont által, Tordai Bence (Párbeszéd) országgyűlési képviselő megrendelésére készült, ezer fős reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy bár a Paks 2 a kormány számára stratégiai jelentőségű beruházás, a lakosság körében erős megosztottság és jelentős tájékozatlanság jellemzi a témát, miközben a politikai irányultság döntő szerepet játszik a projekt megítélésében.

Az atomenergia megítélése erősen összefügg a politikai szimpátiával: a kormánypárti szavazók körében a paksi atomerőmű támogatottsága jóval magasabb, mint az ellenzéki vagy párton kívüli válaszadók között.

  • Míg a Fidesz-szavazók kétharmada támogatja az új atomerőmű építését,
  •  az ellenzéki Tisza Párt támogatói körében ez az arány csak 31 százalék.
  • A pártnélküliek és a bizonytalanok pedig jelentősen tájékozatlanabbak: a kutatás szerint a teljes válaszadói körből mintegy 30 százalékuk még nem is hallott a Paks 2 beruházásról.

A megkérdezettek 57 százaléka inkább a megújuló energiaforrásokat részesítené előnyben, szemben a fosszilis energiahordozók vagy az atomenergia támogatottságával, amelyek mindössze 13 és 16 százalékot kaptak.

A válaszadók több mint harmada (36 százalék) gondolja úgy, hogy szükség van újabb atomerőműre Magyarországon, 30 százalék ezzel ellentétes véleményen van, 34 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben.

A válaszadók több mint fele tisztában van azzal, hogy az új atomerőmű orosz állami bank által nyújtott hitelből valósulna meg. Ezzel összefüggésben közel minden második válaszadó úgy véli, hogy a paksi beruházás túl nagy függőséget okozna Oroszországtól.

Különösen az ellenzéki Tisza-szavazók aggodalmaskodnak emiatt: 82 százalékuk szerint ez a függőség kockázatos lehet. A kormánypártiak között viszont megosztott a vélemény, a fele nem tartja ezt problémának.

  • Azok, akik kormányváltást szeretnének, vagy bizonytalanok a kérdésben, többségükben úgy gondolják, hogy egy esetleges új kormánynak fel kellene mondania az oroszokkal kötött paksi szerződéseket.
  • A megkérdezettek negyede egyértelműen, további 21 százalék inkább így vélekedik, bár 39 százalék nem tudott egyértelmű véleményt alkotni.

Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes korábban egy interjúban azt mondta: Magyarország atompárti energiapolitikát folytat, ennek bizonyítéka, hogy Európában a legelőrehaladottabb atomerőmű-építés Magyarországon zajlik. Paks 2 kivitelezését orosz féllel, a Roszatommal végezzük, itt direkt amerikai szerepvállalásnak nincsen terep, és mint mondta, bár ez egy orosz projekt és az is marad, sok és nagyon komoly léptékű amerikai beszállítás történik, dollármilliárdokról beszélünk. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június végén jelentette be, hogy az Egyesült Államok feloldotta a paksi atomerőmű bővítését akadályozó szankciókat. A döntést a tárcavezető szerint az új amerikai elnök, Donald Trump Magyarországhoz fűződő baráti viszonya tette lehetővé.