Hatályon kívül helyezheti az EU Bírósága azt az ítéletet, amellyel jóváhagyták a paksi bővítéshez adott állami támogatást – írta meg a bíróság közlése alapján a hvg.hu. A döntés még nem végleges, a főtanácsnok indítványa még a bíróság elé kerül, de nagyon ritka az, amikor a bíróság nem úgy ítél, ahogy azt a főtanácsnok javasolja – teszi hozzá a lap.
- 2017-ben hagyta jóvá az Európai Bizottság azt, hogy a magyar állam beruházási támogatást nyújtson az MVM-nek a Paksi Atomerőmű két új reaktorjának fejlesztésére.
- Már 2014-ben megszületett az orosz–magyar szerződés, de amíg tartott az EU-vizsgálat, és csak utána kezdhette lehívni a magyar állam az orosz hitelt. Az osztrák állam azonban megtámadta ezt a jóváhagyó határozatot.
- 2022-ben az EU Törvényszéke elutasította az osztrák keresetet. Ausztria fellebbezett, és erről a fellebbezésről javasolta most azt Laila Medina főtanácsnok, hogy adjon neki hely a Bíróság, és helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét.
A főtanácsnok szerint az Európai Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia azt, hogy nem sértette-e az EU-s szabályokat, hogy az új reaktorok építésével közvetlen odaítéléssel az orosz Nizhny Novgorod Engineeringet bízták meg, úgy, hogy szó sem volt pályázatról, hanem a szerződés része volt, hogy ez a cég kapja a feladatot.
A testület a vitatott határozatában csak egy egyszerű utalást tett arra, hogy szerintük nem állt fenn jogsértés, de mivel ez egy olyan fontos részlet, amely elválaszthatatlanul összefügg a támogatással, a főtanácsnok szerint egy ilyen utalás nem elég.
Paks a magyar villamosenergia-termelésének felét tette ki tavaly
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?

Méhpánik a belvárosban – felbőszült raj csapott le a járókelőkre

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
