Oroszország javára végzett kémtevékenység gyanújával vettek őrizetbe három embert Angliában. A Scotland Yard csütörtöki bejelentése szerint a három embert - egy 41 éves és egy 46 éves férfit, illetve egy 35 éves nőt - a kelet-angliai Essex megyében vették őrizetbe a nemzetbiztonsági törvénybe ütköző cselekedetek gyanújával. A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága végzi az ügyben.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a három őrizetest azzal gyanúsítják, hogy
egy külföldi hírszerző szolgálat tevékenységéhez nyújtottak segítséget. A Scotland Yard megfogalmazása szerint „az ország, amelyhez ez a gyanú kapcsolódik, Oroszország”.
Dominic Murphy, a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában közölte: a nemzetbiztonsági ügyekben végzett legutóbbi vizsgálatok során a parancsnokság azt tapasztalta, hogy a külföldi hírszerző szolgálatok egyre nagyobb számban toboroznak nagy-britanniai megbízottakat.
Murphy felidézte, hogy jelenleg is két fiatal brit férfi ellen folyik bírósági eljárás azzal a váddal, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport, "vagyis ténylegesen az orosz állam" egy ukrajnai érdekeltségű nagy-britanniai raktárkomplexum felgyújtásával bízta meg őket.
Ennek az ügynek a gyanúsítottjait tavaly tavasszal, egy ukrajnai tulajdonú kereskedelmi ingatlan ellen elkövetett gyújtogatásos támadás után vették őrizetbe.
A tűz a kelet-londoni Leyton városrészben tört ki egy raktárépületben, amelyben két ukrán állampolgárságú magánszemély üzemeltetett egy üzleti vállalkozást. Dominic Murphy csütörtöki nyilatkozata szerint ennek az ügynek a vádlottjai hosszú börtönbüntetésre számíthatnak.
A Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával most őrizetbe három ember ügye semmiféle módon nem kapcsolódik a tavalyi gyújtogatásos bűncselekményhez.
Hozzátette: bárki, akit egy külföldi ország nagy-britanniai törvényellenes cselekedetek végrehajtására próbál rávenni, "kétszer is gondolja meg", hogy mit csinál, mivel az ilyen bűncselekmények elkövetői elmarasztaló bírósági ítélet esetén nagyon súlyos büntetőjogi következményekkel számolhatnak.
Májusban a londoni központi büntetőbíróság hat bolgár állampolgárra szabott ki hosszú börtönbüntetéseket Oroszország javára végzett kémkedés címén. A csoport vezetőjét tíz és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték, de a kémszervezet többi tagja is öt és tíz év közötti börtönbüntetéseket kapott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban