Az ellenőrzött személyek nyilvántartásában 685 ezer olyan külföldi szerepel, akiknek nincs jogalapjuk Oroszországban tartózkodni - közölte Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszter a Rosszija 1 tévécsatornának adott interjújában
„A nyilvántartás fő célja, hogy korlátozza az országunkban illegálisan tartózkodó külföldi állampolgárok számát, vagyis azokét, akik elvesztették törvényes alapjukat az országunkban való tartózkodásra. Ebben a nyilvántartásban 685 ezer állampolgár szerepel"
- fogalmazott Kolokolcev.
A tárcavezető szerint ennek a nyilvántartásnak arra kell ösztönöznie a külföldieket, hogy legalizálják oroszországi tartózkodásukat. Emlékeztetett rá, hogy a listára kerülteknek április 30-ig meg kell jelenniük a belügyi hatóságoknál, és be kell mutatniuk a tartózkodásuk törvényességét bizonyító dokumentumokat. Csak ezt követően törölhetik őket a nyilvántartásból.
Az ellenőrzött személyek nyilvántartása február 5-én került fel az orosz belügyminisztérium honlapjára. A segítségével ellenőrizhető, hogy valaki legálisan tartózkodik-e országban. Ehhez meg kell adni az illető teljes nevét, születési dátumát, a személyazonosító okmányának számát, valamint az ilyen okmány kiállításának dátumát.
Az adatbázis naponta négyszer frissül. A dokumentációban szereplő külföldiekre számos tilalom vonatkozik. Egyebek között
megtagadhatók tőlük az olyan állami szolgáltatások, mint a gyermekek óvodai vagy iskolai elhelyezése, a tulajdon, a házasság, vagy a válás bejegyzése. Az érintettek nem alkalmazhatók és nem végezhetnek banki műveleteket.
A nyilvántartásban szereplő emberek nem hagyhatják el lakóhelyüket, valamint Oroszországnak azt a régióját, amelyben élnek.
Az állami szerveknek és szervezeteknek a szolgáltatások biztosítása előtt ellenőrizniük kell a külföldieket a nyilvántartásban. A belügyminisztérium felhatalmazást kapott rá, hogy kitoloncolja azokat, akik nem rendezték jogi státuszukat, és nem hajlandók elhagyni az országot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket