Lemondott pénteken a legnagyobb észak-írországi koronahű protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetői posztjáról Sir Jeffrey Donaldson, miután szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanújával az észak-írországi rendőrség (PSNI) őrizetbe vette és vádat emelt ellene.
A PSNI pénteki közleményében név említése nélkül az áll, hogy „egy 61 éves férfi” ellen emeltek vádat egy „nem mostanában” elkövetett szexuális bűncselekmény miatt.
A DUP – az észak-írországi felekezetközi kormány második legnagyobb pártja – ugyanakkor a rendőrségi közlemény után kiadott tájékoztatásában bejelentette, hogy az ügyben Donaldson az egyik vádlott.
A közlemény szerint Sir Jeffrey értesítette a DUP elnökségét arról, hogy pártvezetői tisztségéből azonnali hatállyal távozik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt