Az Otthon Start Program már a szeptember 1-jei indulás is óriási versenyt generált a hazai bankok között: több pénzintézet már augusztustól előregisztrációt kínált, gyorsabb hiteligénylést ígérve. Ennek is köszönhető, hogy az első hetekben beérkező több ezer igénylés egy része mostanra befogadásra került, sőt szinte minden pénzintézetnél megtörtétek az első folyósítások is.

„Egy lakáshitel átlagos átfutási ideje “békeidőben” jellemzően 1-1,5 hónap, látható tehát, hogy a bankok jelentősen felgyorsították folyamataikat az Otthon Start indulására” 

– jegyzi meg Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az erős versenyt jelzi az is, hogy kisebb meglepetésre három bank is bement a 3 százalékos kamatplafon alá:

  • a Gránit 2,85 százalékos,
  • az UniCredit 2,90 százalékos,
  • míg a CIB Bank 2,95 százalékos kamattal kínálja a konstrukciót. 

Ez már önmagában sem elhanyagolható pénzügyi előny: egy 50 millió forint összegű, 25 éves futamidejű kölcsönnél havi szinten akár 3 883 forint, teljes visszafizetésben pedig 1,16 millió forint megtakarítást is jelenthet.

Megtöbbszörözhető “ajándék” pénzek

Ennél látványosabbak – és kézzelfoghatóbbak – azonban az Otthon Start hitel igénylésekor bezsebelhető jóváírások, hiszen ezek összege akár több százezer forint is lehet – teszi hozzá a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a jóváírási akciók sok esetben megadott határidőre szólnak, és bár Fülöp Norbert Attila szerint a legtöbb akció várhatóan meghosszabbításra kerülhet, a feltételek módosulhatnak.

A bezsebelhető “ajándék” pénz ráadásul növelhető azzal, ha valaki más hitelekkel kombinálja az Otthon Startot, ugyanis számos hiteltermékhez kínálnak jóváírást még a pénzintézetek.

Erre pedig bőven van példa, a bankoktól kapott információk alapján ugyanis akár minden ötödik igénylő más hitelt, piaci vagy fogyasztóbarát lakáshitelt, esetleg CSOK Pluszt is vesz fel mellé.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a babaváró hitel népszerűsége is nőhet majd az Otthon Startnak köszönhetően, hiszen az akár 11 millió forint összegű, kamatmentes kölcsön önerőként is felhasználható az előbbihez, és szinte minden banknál komoly jóváírások járnak mellé.

Így kombinálhatók az kedvezmények


A Gránit Bank 200 ezer forint jóváírást ad azoknak, akik legkésőbb 2025. november 30-ig igénylik az Otthon Start hitelt, valamint az értékbecslés 48 ezer forintos díját utólag visszatéríti, átvállalja a tulajdoni lap lekérésen 9 600 forintos díját, valamint elengedi a folyósítási jutalékot. A piaci feltételű és a CSOK Plusz lakáshiteléhez nem kínál jóváírást a Gránit, ám az Otthon Startnál elérhető kedvezmények és visszatérítések ezekre is érvényesek. A CSOK Plusznál ezen felül a közjegyzői díjból is visszatérít maximum 27 500 forintot a pénzintézet.

Ha pedig a fiatal házaspár az Otthon Start mellé babaváró hitelt is a banknál vesz fel, akkor 180 ezer forintot ír jóvá utólag a számlájukon, amennyiben az igénylés 2025. október 31-ig, a folyósítás pedig 2025. november 30-ig megtörténik.

A Gránit Bank jelenleg az egyetlen pénzintézet, amelyik jóváírást ad a munkáshitel igénylése után is: ha valaki ezzel is kombinálja az Otthon Startot, további 30 ezer forintra tehet szert.

Az Erste Bank valósággal halmozza az Otthon Starthoz kapcsolódó kedvezményeket. A folyósítást követően jóváír 200 ezer forintot, ha az adósnak vagy az adóstársnak van olyan Erste számlája, amire rendszeresen havi jóváírás (például munkabér) érkezik, valamint legalább egyikük pozitív marketing nyilatkozatot tesz.

A megfelelő törlesztési védelem és vagyonbiztosítás megkötésével további 40-40 ezer forint zsebelhető be, mint ahogy az is 40 ezer forintot ér, ha új ügyfélként nyit valaki számlát a pénzintézetnél. Így a házaspárok összességében akár 360 ezer forintot is bezsebelhetnek.

Otthon Start igénylésekor ezen kívül a tulajdoni lap lekérésének díját (9 600 forint) átvállalja, a folyósítási jutalékot elengedi, az értékbecslés költségét pedig 55 ezer forintig utólag visszatéríti a bank. A “normál” lakáshitelhez és a CSOK Pluszhoz az Erste nem ad jóváírást, ám az előbbi visszatérítések és kedvezmények azokra is érvényesek.

A babaváróhoz 150 ezer forint jóváírás jár, itt az a feltétel, hogy a pár mindkét tagjának legyen aktívan használt számlája az Ersténél.

AZ MBH Bank nem jóváírást, hanem 100 ezer forint értékű MOL ajándékkártyát ad az Otthon Start mellé. Ennek feltétele a legalább 10 millió forint hitelösszeg, a megfelelő MBH bankszámla megléte, lakásbiztosítás kötése a CIG Pannónia Biztosítónál, valamint annak vállalása, hogy a számlára a futamidő végéig legalább 350 ezer forint jövedelem érkezik.

Az MBH-nál is járnak kedvezmények az Otthon Starthoz, így elengedik a 30 ezer forintos szerződéskötési díjat, valamint a közjegyzői díjból visszatérítenek ugyancsak 30 ezer forintot.

A fogyasztóbarát lakáshitelnél itt sem ad jóváírást a pénzintézet, ám az értékbecslés 52 578 forintos díját utólag visszatéríti, átvállalja a tulajdoni lap lekérésének 9 600 forintos költségét, valamint a közjegyzői díjból is visszaad 30 ezer forintot.

A babaváró felvételét az aktuális akció szerint 130 ezer forint jóváírással és 50 ezer forint Brendon virtuális bankkártyával “jutalmazza” a bank, amennyiben legalább 10 millió forintot igényelnek a fiatalok.

A CIB Bank 200 ezer forint jóváírást fizet utólag az Otthon Startot igénylőknek, ha a 2025. október 31-ig hiánytalanul befogadott hitelkérelem alapján folyósítja a hitelt 2025. december 31-ig. A CIB ezen felül a tulajdoni lap lekérésének, a földhivatali jelzálog bejegyzésének és az ügyfélminősítésnek a díját is elengedi. A fogyasztóbarát lakáshitelnél és a CSOK Plusznál itt sincs jóváírás, ám az induló költségek egy részét ezeknél is elengedi a bank.

A babaváróhoz ugyanakkor 180 ezer forint jóváírás jár. Itt ráadásul mindössze annyi a feltétel, hogy a kölcsön igénylése és teljes körű befogadása 2025. augusztus 1. és 2025. szeptember 30. között, továbbá a kölcsön folyósítása legkésőbb 2025. november 14-ig megtörténjen.

A Raiffeisen az egyetlen bank, amelyik az Otthon Starthoz és a CSOK Pluszhoz egyaránt ad 100 ezer forint jóváírást, ám ha a kettőt együtt igénylik, akkor ez csak az egyik ügyletre kérhető.  Ezen kívül mindkettőnél maximum 50 ezer forintot visszatérítenek a közjegyzői díjból a folyósítás után, amennyiben 2025. szeptember 30-ig igénylik a hitelt, a hitelösszeg pedig legalább 5 millió forint. 

Az Otthon Start, a CSOK Plusz és a fogyasztóbarát lakáshitel díjkedvezményei azonosak: a bank átvállalja, illetve elengedi az értékbecslésnek, a tulajdoni lap kikérésének, a jelzálog-bejegyzésének és a folyósításnak a díjait.

A babaváróra 150 ezer forint jóváírást kaphat a fiatal pár az osztrák banktól, ha 2025. szeptember 30-ig igénylik a hitelt, és 2025. november 30-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósítják is azt.

Az UniCredit Bank nem fix összegű jóváírást ad az Otthon Start mellé, hanem egy havi törlesztőrészletet, de minimum 100 ezer forintot írnak jóvá a számlán, ha a hitelt 2025. november 30-ig igénylik, és legkésőbb 2026. május 31-ig folyósítják. 

A bank ezen kívül az Otthon Start és a CSOK Plusz esetében egyaránt visszatéríti a közjegyzői okirat díját maximum 50 ezer forintig, az értékbecslés költségét 44 450 forintig, valamint elengedi az utalási díjat is. A bank fogyasztóbarát lakáshitelére a közjegyzői díjra és az értékbecslésre vonatkozó kedvezmények ugyancsak érvényesek.