Jó programmal és betartott ígéretekkel önmagában nem lehet választást nyerni. Az útvonal ki van jelölve, de azon végig kell menni, az esélyességet be kell váltani. Meló van! - szólította fel az egybegyűlteket Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kötcsei Polgári Pikniken. A jobboldali–konzervatív értelmiség és politikusok legfontosabb találkozóján a pártelnök átfogó képet adott a világpolitikai folyamatokról, az orosz-ukrán háborúról, az Európai Unió jövőjéről, valamint Magyarország helyzetéről, szerepéről, de beszélt politikai ellenfeleiről is.

A miniszterelnök beszédét azzal nyitotta, hogy a múltban a megszolgált bizalom miatt nyerték sorra a választásokat, miként az előttünk álló választásnak is ez a kérdés lesz a kulcsa: kiben lehet megbízni.

Az eddigi ellenfeleink teljes bizalomvesztésben vannak: Gyurcsány a választások után, a Tisza pedig már előtte jelezte, hogy átvágják az embereket 

- fogalmazott, majd azt taglalta, hogy annak, aki elveszítette a bizalmat, nincs más lehetősége: marad a balhé, a provokáció, létrehozzák a balhé politikáját. "Ezt látjuk  a mai napon is: egyetlen alkalmas falu van az országban, ahol a Tisza is össze tudott jönni" - ezzel utalt arra, hogy Magyar Péter szintén Kötcsére hívta pártja rendezvényét.

"Ezt nevezhetjük kiskakas politikának, aminek három ismérve van. Ott kakaskodás van, mellkidüllesztés, nagyotmondás. Ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában. De a legszebb a harmadik ismérv: a kiskakasból sohasem lesz nagykakas" - üzente a Tisza elnökének Orbán Viktor.

A továbbiakban Orbán Viktor elemezte a világpolitikai és az európai helyzetet, ebből levezetve a magyar kormány politikáját.

Az Egyesült Államok helyzete

Kitért arra, hogy teljesen új amerikai politika jelent meg DonaldTrump-pal, aki felismerte: ha az új globális kereskedelmi rend fennmarad, menthetetlenül lemarad az országa. Szembenézett a realitásokkal: azzal, hogy a kínaiak minden téren rohamosan  fejlődnek, az orosz-ukrán háborúban az orosz győzelem visszafordíthatatlan, ugyan Moszkvával üzletet kötni lehetséges, de Kínáról Oroszországot nem lehet leválasztani, az Európai Unió pedig gyenge és az is marad. Ezekből a tényekből kiindulva adták meg a válaszaikat. Amerikának tehát befelé kell fordulnia, hogy megerősödhessen – vélte a miniszterelnök. Szétbontja az eddig ismert gazdasági világrendet, amit látunk, az vámok, vámok és vámok. A demokráciaexportot elfelejtik, nem oktatnak ki senkit, de visszatérnek a nagyhatalmi politikához. Az Egyesült  Államok szétbontja azt a globális kereskedelmi térséget, amiben eddig éltünk. 

Európában eközben mi történt?

Talpra áll-e az európai gazdaság? Aligha - adta meg a választ Orbán Viktor. Rámutatott, hogy Németországban a jóléti állam végét már deklarálták, Franciországban sorozatosak a válságok, Lengyelországban a liberális elnyomás a végéhez közeledik. Ami pedig a háborút illeti: Joe Biden jóslatával ellentétben megkaptuk a választ arra, hogy az oroszok elnöke a helyén marad,  Ukrajnát pedig éppen most osztják fel.  Az első lépés már meg is történt, hisz arról beszélnek, hol vannak orosz zónák. A vita most arról folyik, hol húzódjon a demilitarizált zóna. Ezek után jön majd a nyugati zóna meghatározása.

Hogyan fest az Európai Unió jövője?

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy 2008-9-ben, a  pénzügyi válság idején a világ teljes gazdasági teljesítményének 25,4 százalékát adta az Európai Unió, az Egyesült Államok pedig 23 százalékát. Most, 2025-ben azt látni, h az amerikaiak adják a 26,8 százalékot, mi pedig a 17,6-ot, vagyis 8 százalékot vesztettünk.

"Ez csak annak tudható be, hogy az európaikat rosszul vezették, mindez kizárólag a hibás európai uniós politikának köszönhető. 

Az Európai Unió a szétfestés szakaszába lépett, működése úgy vonulhat be a történelembe, mint nemes kísérlet lehangoló véggel

- fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: a terv anno az volt, hogy létrehozzuk a világ legnagyobb kereskedelmi övezetét. Ehelyett az Egyesült Királyság kilépett az unióból, Oroszország már a kínaiak oldalán van, a törököket is a szürke zónában hagytuk.

Miért nem sikerült világpolitikai és világgazdi tényezővé tenni Európát? Mert miközben van közös pénz, nincs közös költségvetési politika. Előttünk áll a 2028-as uniós költségvetés megalkotása. Amennyiben így folytatódik,  a sikerül is elfogadni, ez lesz az EU utolsó hétéves költségvetése

- jelentette ki a kormányfő.

A 2035 utáni költségvetés összerakását teljesen lehetetlennek látom, amiből az következik, hogy az Európai Unió fel fog bomlani - mondta.

Nem tartotta lehetetlennek, hogy ne essen szét, ahhoz azonban szerinte alapjaiban újra kell szervezni az Európai Uniót: át kell alakítani körkörös szerkezetűvé. A legszélén helyezkednének el azok, akik csak két ügyben - katonai biztonsági és energiabiztonsági ügyekben - akarnak egymással együttműködni. Ezen a körön meglátása szerint Törökország és Ukrajna is el tud helyezkedni. A másik kör a közös piacot akaróké. A harmadik azoké, akik közös pénzt is szeretnének, praktikusan ez az eurózóna. A negyedik körben pedig azok helyezkednének el, akik politikailag is össze akarják hangolni az elveiket. 

Miért nem ment tönkre Magyarország?

Orbán Viktor válasza szerint azért, mert időben, 2010-ben leváltunk az európai uniós gazdasági modellről, ami lényegében egy segélyalapú gazdaságot jelent. "Mi ehelyett a munkaalapú államot építettük fel" - hangsúlyozta. Számos olyan intézkedés él nálunk, ami más országokban nincs, vagy csak elvétve akad. Például a munkaerőpiaci szabályozásunk arra épül, hogy aki akar dolgozni, dolgozhasson. Segélyrendszerünk véget ér meghatározott időn belül, az adórendszerünk egykulcsos, míg mindenütt másutt progresszív. Más a családtámogatási rendszerünk is: más országok alanyi jogon, mi munkához kötve adjuk. Örökösödési adó nálunk nincs, a tranzakciós adó bevezetése és a szektorális adók lényegi elemei az adórendszernek, létezik rezsicsökkentés. De ide tartozik az otthonteremtés, és a nők egzisztenciális biztonságának megteremtése is - ilyen sincs sehol Nyugat-Európában. Ezek lényegi, mély szerkezeti különbségek, amelyeknek köszönhetően a nyugatitól teljesen különböző magyar gazdasági modellt hoztunk létre - hangsúlyozta.

Mivel próbálkozik most az Európai Unió?

Megpróbálja megmenteni azt a modellt, ami ma látszik: ez a nagy közös eladósodás. Ráadásul úgy gondolják, ennek a  legjobb eszköze Ukrajna. A biztonságra hivatkozva akarnak hatalmas eladósodásba sodorni mindenkit. Szerintünk ez teljes tévedés. Egy ukrán tagság közvetve vagy közvetlenül mindenképpen belevinné az Európai Uniót a háborúba, miközben a saját versenyképességünk visszaállítására sincs elég pénzünk - magyarázta Orbán Viktor. És hogy mi következik ebből a következő egy-két évben? Az Európai unió szerinte mellékszereplő marad a világpolitikában. Az európai uniós egységes jogrendszer véget ér, az iszlamizáció hatására felbomlik, miként a közrend is. 

Hogyan lehetett volna másképpen?

A miniszterelnök szerint voltak lehetőségek az EU előtt, amelyeket elhalasztott. Úgy vélte, hogy az oroszokkal ki kellett volna egyezni gazdasági kérdésekben, a briteket benn kellett volna tartani az unióban, az iszlámot pedig kint, a Balkánnak pedig ugyancsak az unióban lenne a helye. De Európának nem voltak vezetői, akik ezt megcsinálják. Ha otthon törékeny koalíciós kormányaid vannak, hiába látod, mit kellene tenni az európai politikában, nem tudod végrehajtani - mondta.

A háború

Ukrajna tagsága Orbán szerint belevinné Európát a háborúba. Ukrajna és az EU között ugyanakkor létrejöhet egy stratégiai megállapodás. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „nem vagyunk ukrán-ellenesek, nekünk sem érdekünk egy összeomló szomszédos ország”, de a hosszú távú megoldás nem lehet az uniós tagság, mert az egyet jelent a háborúval. Éppen ezért a háború folytatása vesztes európai stratégia, az Egyesült Államok pedig kér egy kávét. 

Mi történik Magyarországon? 

Magyarország előtt Orbán Viktor szerint két lehetőség áll. Az egyik, hogy csatlakozunk a brüsszeli politikához, ez azonban katasztrofális, káoszba és szegénységbe vinné az országot. Ezt az álláspontot képviseli a DK és a Tisza, ám ez a következőhöz vezetne: közös háború, közös gazdaság, közös pénz. A másik, h Magyarország kitart a kiépített modellje mellett. Ezt ajánlja a Fidesz és a KDNP:  béke, közös piac, saját politika, függetlenség.

A jelenlegi helyzet

A mai helyzet kiinduló pontja: mi vagyunk az esélyesek - hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a friss adatok szerint 106 körzetből most 80-at megnyernének. Megvannak a jelöltjeik, a szervezetük, a programjuk.

Bár az összes célzott programunkat fél évvel el kellett halasztani a háború okozta gazdasági helyzet miatt. és csak a nyártól indultak az intézkedések, minden egyes vállalásunkat és ígéretünket meg fogjuk valósítani, ami mondunk, mindig megcsináljuk - húzta alá.

A győzelmi terv

Jó programmal és betartott ígéretekkel önmagában nem lehet választást nyerni. Az útvonal ki van jelölve, de azon végig kell menni, az esélyességet be kell váltani - szögezte le Orbán Viktor, azzal, hogy ennek végrehajtására Orbán Balázst jelölte ki.

Minden nemzeti érzületű embernek a fedélzetre fel kell menni és a digitális térben részt venni.  Meló van! 

Jelezte, hogy lesznek majd békemenetek, szakpolitikai viták, mozgósítás - mindent alá kell vetni a közös győzelemnek.

Jön a nemzeti konzultáció 

Kiemelte, hogy a Fidesznek bizonyítania kell a kormányképességét a következő hónapokban. Bejelentette, új nemzeti konzultációt indítanak a kiszivárgott adóemelési tervről. Orbán Viktor úgy fogalmazott, nem szokott fenyegetőzni, de megnyugtat mindenkit, semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.

Orbán Viktor szerint egy fontos gondolatot kell az embereknek észben tartaniuk: Magyarországnak nincsenek természeti kincsei, ingatag lábakon áll Európa szívében, éppen ezért speciális kormányzásra van szüksége. „Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni” – jelentette ki.