A magyar kormány egészségügyért felelős államtitkára egy volt kórházigazgató, őt akarják kioktatni egészségügyből hőmérőkkel? Viccelnek? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. A leghatékonyabb miniszterünk felelős a közlekedésért – tette hozzá Lázár Jánosra utalva, aki a miniszterelnök szerint az elmúlt évtized legnagyobb szenzációját ő érte el. Itt az országbérletre utalt – írta meg az Index.
A békemisszió Orbán Viktor álláspontja alapján nem ért véget, nyáron is dolgoztak rajta, lesznek még látványos kezdeményezések.
Orbán Viktor úgy látja, helyesen jártak el a békemisszióban, a diplomáciai akciókat gondosan kell megtervezni: hogy mikor kinek mit érdemes erről tudni, egyenként kell eldönteni.
A kormányfő azt is elárulta, hogy kötcsei beszédében a megújulásról fog beszélni, „új világgazdaság jött létre, az új világgazdasághoz alkalmazkodnunk kell”, Orbán Viktor meggyőződése, hogy a gazdasági sikert a gazdasági semlegesség hozhatja el.
A gazdasági vitáknak sosincs vége, mindig lesznek viták, valaki egyfajta, más másfajta módon képzeli el a jó gazdaságot. Hogy a jegybank és a kormány között vége lesz-e a vitának, arra az a válaszom, az a legjobb, ha el sem kezdődik. A jegybank és a kormány között ne legyen vita – húzta alá Orbán Viktor, azt remélve, hogy a mandátumok lejárta után a kérdés megoldódik.
A miniszterelnök a gazdasági semlegességgel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ki kell maradni a háborúból, nem szabad blokkosodni, a világgazdaság szereplőivel jó kapcsolatokat kell ápolni, ezt mutatja a Magyarországon működő német, amerikai és kínai tőke volumene is.
Orbán Viktor a gazdasági növekedésről leszögezte, hogy ebben az évben a magyar növekedés Európában az országok első harmadában található, de akkor lesz elégedett, ha az első helyen leszünk.
Orbán Viktor azt is tisztázta: nem az a helyzet, hogy nincs pénz, csak nem tudják elég gyorsan bevonni, még úgy sem, hogy Magyarország az egyik leggyorsabb forrásfelhasználó. A 12 milliárd euró azt jelenti, hogy nincs uniós pénzhiányunk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

Újabb hazai telepen jelent meg a gyilkos vírus

Napelemek: nekiment a kormánynak az Alkotmánybíróság, másfél hónapot adott a javításra

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom

Katonai reptéren szállt le a Wizz Air gépe, ez áll a háttérben

Kiderült, mennyit visz haza egy átlagos magyar nettóban
