Azt hangoztatta, hogy a korábbi miniszterelnökökkel is eredményes együttműködést alakítottak ki és személyes barátságot is. Hozzátette, hogy a politikai barátságnak van egy mélyebb, kulturális alapja is.

Nem véletlen, hogy a szovjet blokkban Magyarország ismerte el elsőként Kínát, és az egyetlen olyan közép-európai állam, amely a kezdetektől fogva következetesen kitartott az „egy Kína”-elv mellett

– fogalmazott a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök még 2009-ben fogadta őt először, amikor Hszi még alelnök volt, Orbán Viktor pedig az ellenzéket vezette. Most kedden ismét tárgyalnak, és ez már a hetedik találkozójuk lesz, ami szerinte szintén jól mutatja a két nép közti barátságot.

Mindent meg fogok tenni azért, hogy az elődeink példájához méltó külpolitikát folytassunk Kína irányába

– szögezte le Orbán Viktor.

Li Csiang kijelentette: a két országot szoros barátság köti össze, ez is elősegítette a kétoldalú viszony fejlődését a legmagasabb szinten. Azt mondta, 

a magyar-kínai kapcsolatok az eddigi legjobb időszakukat érték el, újfajta nemzetközi kapcsolat jött létre.

A megbeszélés után a miniszterelnökök jelenlétében több kormányközi megállapodást írtak alá, köztük a kínai kezdeményezésű Egy övezet, egy út kezdeményezés kiemelt kétoldalú projektjeit, az oktatási, valamint az ipari és befektetési együttműködési programot, továbbá megállapodást a gazdaság- és a technológiafejlesztésről, a digitális gazdaságról és a klímavédelem területén.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden és szerdán részt vesz majd az Egy övezet, egy út fórum harmadik csúcstalálkozóján. Felszólalt az előző két csúcstalálkozón is, 2017-ben, valamint 2019-ben.

Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, idén ismét hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője.

Josep Borrell: az EU nem akar leválni Kínáról

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell pénteken arra figyelmeztette Kínát, hogy a gazdasági és kereskedelmi egyensúlytalanságokat orvosolnia kell, különben „a kelleténél jobban felgyorsulhatnak” Európa erőfeszítései a Kínától való függőségének csökkentésére. Bővebben >>>