Vétóztam! Ameddig a magyarok nem mondják el véleményüket Ukrajna európai uniós tagságáról, addig semmilyen ezzel kapcsolatos álláspontot nem tudnunk támogatni – mondta Brüsszelben, az uniós csúcs első napja végén Orbán Viktor. A miniszterelnök rámutatott, ez nem az első csatája itt Brüsszelben a magyaroknak, „mi nem megyünk bele abba, hogy egy olyan közös európai álláspont jöjjön létre, amelynek Magyarország is része, és amely háborúpárti. Elvesztettek a magyar családok háztartásonként kb. két és fél millió forintot az elmúlt három évben a háború miatt, és nekem ezt meg kell állítanom."
Hozzátette, véget kell vetni annak, hogy a magyar családok fizessék továbbra is a gazdasági következményeit a háborúnak. „Ezt egy módon lehet elérni hogy rávesszük Európát, hogy ahelyett, hogy háborús kalandokba bocsátkozna, egész egyszerűen, támogassa az Egyesült Államok elnökét a béke erőfesztéseiben, és akkor lesz béke."
Orbán Viktor szerint ez a vita zajlott le. „Nem tudtuk egymást meggyőzni, megvétóztam a közös álláspontot. Részt vett ebben a vitában az ukránok elnöke is, nem mondanám, hogy barátságos módon tette ezt” – fogalmazott a kormányfő.
„Szereptévesztésben van Ukrajna elnöke, úgy viselkedik, mintha bent lenne az Európai Unióban, és ezért megengedhetne magának élesebb hangnemet, holott ezt nem teheti, ő egy kérvényező, aki szeretne bekerülni az Európai Unióba.”
Orbán Viktor emlékeztetett, Magyarországon éppen most kérdezik meg arról az embereket, hogy ők mit gondolnak Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, és „hiába sürget minket Zelenszkij elnök vagy áll éppen a feje tetejére, amíg a magyarok véleményét nem ismerjük, addig őt nem tudom ebben támogatni."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

A Google már nem a barátunk? Itt az ideje elbúcsúzni a hagyományos kereséstől

A SPAR zöld jövőt épít mindannyiunkért (X)

Megjelent az ország söre, erre szavazott a közönség
