A mostani tudásunk szerint az áfabevétel az idei évben nyolcezermilliárd forint alatt marad - ismerte el Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón az Economx kérdésére. Ezzel pedig nyilvánvalóvá vált, hogy újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre,
és 2023-hoz hasonlóan 2024-ben is több százmilliárd forint lesz a költségvetési hiány az elmaradó, nem konzervatívan betervezett áfabevétel miatt.
Kapcsolódó
Az államháztartási mérleg szerint idén 8574 milliárd forint volt az áfa előirányzat, október végéig abból csak 6174,6 milliárd folyt be, az előirányzat mindössze 72 százaléka. A Költségvetési Tanács szerint maximum 7659,8 milliárd forint várható idén az áfából, de ahhoz is brutálisan erős novembert és decembert kellene produkálnunk, így minden valószínűség szerint ezermilliárdos rést üt a büdzsén a lakossági fogyasztás visszaesése.
A tervektől a belföldi fogyasztás elmaradt, de a valósághoz, a tényszámhoz képest a jövő évben növekvő áfabevétellel számol a költségvetés
- hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az eddigi szokásoktól eltérően miért terveznek jövőre az ideinél kevesebb áfabevétellel. Eddig általában a fogyasztással kapcsolatos optimizmusunk megalapozott volt - válaszolta erre a miniszter, aki szerint az idei évben sem volt megalapozatlan, mert a fogyasztásbővülés 3-4 százalék körüli lesz 2024-ben. Majd leszögezte:
fogyasztásbővülésre épül a következő költségvetés, de kétségkívül egy konzervatív számítás alapján, ami szerintem inkább erénye egy költségvetésnek.
Egyébként azt az elemző is megerősítette, hogy a kormányzat természetesen nem számol a fogyasztás vagy a kiskereskedelmi forgalom visszaesésével, hiszen a tervezet 3,2 százalékos inflációval és a fogyasztás volumenének 3,9 százalékos bővülésével számol. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint ez alapján az áfabevételeknek nagyjából 7,2 százalékkal kell növekedniük.
A makrogazdasági elemző korábban arról beszélt a portálunknak, hogy az eltérés oka az lehet, hogy a tényszám, amihez képest a 2025-ös növekedést számítani kell, elmarad a várakozástól: az idei költségvetés 2023. tavaszi tervezésekor 2023-ra és 2024-re jelentősebb növekedést vártak.
A fő probléma azonban 2023-ban volt. Itt az élet megcáfolta azt a korábbi vélekedést, hogy a magas infláció jó a költségvetésnek – nem volt jó, a fogyasztás mérséklődött, ez pedig elmaradást okozott az áfabevételekben, amelyek alakulása egyébként a kiskereskedelmi forgalom által indokoltnál is gyengébb volt a visszautalások alakulása miatt – fogalmazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Elfogyott a türelem az állattartóknál: Nagy Márton több tízezer munkahelyet veszélyeztet

Meredek célár érkezett, kilőhet az OTP
